„Ez egy szép történet, egy csodálatos utazás volt az életemben”

– Felborítottad kicsiny hazánk egy nagyobb körét a Csík Zenekarból való kilépéseddel. Nem elfogultság ezt állítani, ugyanis az elmúlt 36 évben bármerre jártál, nemzettestvéreink mindenütt nagy várakozással voltak irányodba/irányotokba határon innen és túl. Gondolom, nem volt könnyű a döntés.

– Egy évvel ezelőtt mondtam el a zenekarnak a döntésemet. És ez az egy év arra volt jó, hogy előkészítsük a jövőt. A stafétabotot egy fiatalembernek adom át, aki nagyon tehetséges. A közönség ismerheti a Fölszállott a páva tehetségkutatóból, Gál Tiborról van szó. Ő a virtuóz hegedűjátékával és énektudásával, hiszem, hogy be tudja tömni a réseket. Minket ebben a formációban a hagyománnyá vált óévbúcsúztató koncerten lehet majd látni az Erkel Színházban, Budapesten. Megható és nagyon fontos pillanat lesz ez az életemben, a pikantériája pedig, hogy akkor leszek 60 éves. Természetesen fel kell majd dolgoznom a Csík Zenekar okozta hiányt. Igazad van, ez nem volt könnyű döntés, hiszen az életem java része arról szólt, hogy összetartsam a zenekart, és hogy az mindenkinek a megelégedettségére szolgáljon. Én nagyon hálás vagyok a zenésztársaimnak, hiszen a sok nehézség mellett az ő munkájuk is kellett ehhez a sikerhez.

– Téged ismerve biztosan jól átgondoltad a döntésedet. Mi volt a legfőbb oka, hogy – még ha nem is teljesen – de magad mögött hagyod életed egyik legmeghatározóbb szeletét?

– Mindennek megvan a maga története, a gondok okai. 22 évvel ezelőtt volt egy súlyos autóbalesetem. Ez nagyon meghatározta az utóbbi éveket, vasakkal a lábamban, a karomban már nem annyira egyszerű, sőt már egyre megterhelőbb egy-egy koncertet végigcsinálni. Eddig mindenképpen úgy kellett teljesítenem, mintha nem történt volna semmi, hogy a színpadon ne vegyék észre a fájdalmam. A közönség azt látta, ahogy mosolyogva énekelek, miközben nagyon sajgott a lábam. Nagyon kellett igyekeznem, hogy ez a dolog ne befolyásolja a munkáját a zenekarnak. Mindez idő alatt nagyon szép sikereket értünk el. Az együttessel eltöltött idő egy igazi csoda, elképesztő teljesítményt nyújtottunk mindannyian, viszont most már nagyon megterhelő. Gondolj bele, még egy egészséges embernek is nehéz egész nap utazni, jönni-menni, télen-nyáron egyfolytában csinálni a dolgát. Ez az intenzitás, ez a sok munka, ami hál’ istennek a Csík Zenekarral jár, ez már sok nekem.

– Sose fogom elfelejteni az arcodat, ahogyan mesélsz nekem egy-egy turné után, hogy, „Né, Bogi!…”. Feltöltődve jössz vissza, csillog a szemed, főleg, ha határainkon túl találkozol nemzettestvéreinkkel. Ezeket a pillanatokat hogyan tervezed pótolni?

– Való igaz, hogy ezek nagyon fontos pillanatok voltak, de bízom benne, hogy lesz még hasonlókban részem, vannak ilyen terveim. Ezek a pillanatok azért fontosak, hogy az ember lássa, és ami nagyon fontos, megértse a világot, illetve, hogy jól irányítsa a saját életét, jó döntéseket hozzon és a realitások szerint tegye a dolgát. Mindig is erőt adott a külhoni, vagy a nem a mi nyelvterületünkön lévő magyarokkal való találkozás, főleg ha ilyenkor büszkén mondják ők, hogy „igen, ő a mi hazánkból jött! Igen, ő magyar!” Én eszerint fogok ezután is élni, hogy így álljanak hozzám az emberek.

– Azért azt nem mondhatjuk, hogy munka, feladat nélkül maradnál, hiszen így is annyit vagy ahajt, meg ehejt, mint másik hat, ahogy Erdélyben szokták mondani.

– Ez így van, nem hagyom abba az előadóművészi munkát, nem megyek el pecázni. Folytatom a hivatásom, de az én tempóban, egy lassabb, nyugodtabb tempómban. Például x évvel ezelőtt Őze Áron színművész és Dresch Mihály jazzénekes barátommal csináltunk irodalmi és adventi műsorokat. Ezek mennek továbbra is, van a kecskeméti formáció, a Mezzo, ami egy népzenei, világzenei produkció, táncosokkal, stb. Továbbá van egy művészeti egyesületem, amit létrehoztam. Te is tudod, hiszen a népzenei táborok kapcsán sokszor eljöttél hozzánk. Ebbe a táborba például Temesvárról is jönnek, és ez az egyesület ki is visz határon túlra is produkciókat, ezeknek pedig én is részese leszek. Nyilván nem lesz olyan, mintha heti 3-4 előadás lenne, de pont ez az, amit nem nagyon bírok. Ezeket a fontos dolgokat nem akarom elveszíteni, tenni fogok érte.

– Nem véletlenül említettem korábban, hogy nem teljesen hagyod ott a Csík Zenekart, azonban kissé fura ezt így kimondani, hogy vendégelőadó leszel az általad alapított együttesben.

– Fontos, hogy ezt megemlíted, most is aktívan dolgozunk együtt. Szeretném őket támogatni, segíteni, és ha úgy adódik, akkor egy-egy produkcióban én is részt fogok venni. Nem is tudnánk elengedni teljesen egymás kezét, hiszen összeforrott az életünk. Tehát nem egy szomorú gyászról van szó, hanem egy jó pillanatban meghozott, megfelelően átgondolt döntésről, amiben ők is társak. Megértenek és segítenek ebben engem.

– Ez abszolút érthető, sokat köszönhettek egymásnak. Például a Kossuth-díj is a Csík Zenekarhoz köt. Hogyan gondolsz vissza ezekre az évekre?

– A súlyos balesetet követő jó másfél év szörnyű volt. Ennyi ideig tartott, amíg ki tudtam jönni a gödörből. Mindig jöttek a zenésztársak, a barátaim, hogy mikor tudunk újra együtt muzsikálni. Akkor még híre-hamva sem volt annak, hogy ilyen díjakat kaphatunk, ezek egyszerűen a lét pillanatai voltak. Meghatározó egy ember életében, hogy lehet bízni valakiben, hogy lehet még bennem is bízni, hogy tudom majd csinálni. Ehhez nagy lelki és fizikai erő kellett. És ez az erő megvolt bennem is, a barátaim sokat segítettek. Akkor át kellett gondolni, hogy folytassuk-e. S a közös munkának olyan szép eredményei voltak, mint például a nagymesterekkel történő találkozás, muzsikálás, Presser Gáborral is már majdhogynem 15 éve zenélünk együtt, és hál’ istennek ezek a barátságok megmaradnak. Ezért nyugodt szívvel tudom kijelenteni, hogy megérte folytatni, érdemes volt. Kívánom, hogy mindenki küzdjön meg a reális álmaiért, vágyaiért. Nyilván ezért dolgozni kell, tenni érte, de bízom abban, hogy megadja az ég, hogy sikerüljön.

– Milyen helyet fog kapni továbbra is a szívedben, az életedben a Csík Zenekar?

– Amikor látni fogom őket, össze fog szorulni a szívem! Ez egy szép történet, egy csodálatos utazás volt az életemben.