Újabb területek kerülnek természetvédelmi védelem alá Kecskeméten

2024. 12. 12., 12:57
35 hektárral bővült Kecskemét természetvédelmi területének nagysága, emellett oltalom alá helyezésre javasoltak hét újabb területet is a csütörtöki közgyűlésen. A Milliomodik Hektár Emlékerdő, a Boldogasszony Rózsakert, a Tó Hotel mögötti terület, a Szigetes-tó és a Csónakázó-tó területe, a Szepi-horgásztó, az alsó záportározó tó, valamint a Nyíri erdő még nem védett részei is természetvédelmi területté válhatnak a jövőben.

Első napirendi pontként tárgyaltak a csütörtöki közgyűlésen a helyi jelentőségű védett természeti területekről szóló önkormányzati rendeletről. Gaál József alpolgármester előterjesztőként szólt az új rendelet fontosságáról. Mint elmondta, az önkormányzat számára elsődleges környezetünk védelme, a természeti értékek megőrzése, ennek jegyében született meg ez az előterjesztés is. Ebben leltár készült a megőrzendő környezeti kincseinkről egy szakértő bizottság közreműködésével.

Gaál József után Nemcsik Mátyás is kérte az előterjesztés elfogadását. A Fejlődő Bizottság elnöke köszönetet mondott dr. Gajdácsi Zoltánnak és dr. Orbán Csabának, valamint a Renatur 2005 Környezet- és Természetvédelmi Szolgáltató Bt.-nek a mintegy másfél éves előkészítő munkáért.

A rendelet szerint a már korábban védelem alá került területeket ugyanígy kezelik a jövőben is. Ezek közé tartozik a Kecskeméti Főiskola egykori botanikus kertje, a Kápolnás-rét, a Ménteleken lévő Zombory-birtok, valamint a Széktó Szabadidőközponthoz tartozó helyi jelentőségű védett természeti területek is. Utóbbi most kibővült a Zöld Küldetés Egyesület által létrehozott és gondozott Kecskeméti Erdőpark mintegy 7,9 hektárjával. 3,5 hektárral gazdagodik a Zombory-birtok, a Kápolna-rét pedig 23 hektáros területtel növekedik. Így összesen 35 hektárral bővült Kecskemét természetvédelmi területének nagysága.

De nem csak területek állnak védelem alatt, a környezetvédelmi szempontból különösen fontos idős tölgyek, facsoportok megóvását is szem előtt tartják. Ilyen a 0940/21 hrsz-ú ingatlanon található, idős kocsányos tölgy, a hetényi Móricz-fa, a szintén Hetényegyházán található hétfa tölgycsoport, a "Mogyorós-tölgyes", valamint a műkerti kocsányos tölgy.

– Amellett, hogy átvizsgáltuk az eddigi természetvédelmi területeinket, újabbakat javasoltunk vizsgálatra a szakemberek számára annak érdekében, hogy a jövőben ezeket is védelem alá helyezhessük. Ilyen a Milliomodik Hektár Emlékerdő, a Szigetes-tó és a Csónakázó-tó területe az Erdőpark mellett, a Vízmű védterületébe tartozó Szepi-horgásztó, valamint a Nyíri erdő területének még nem védett része
— részletezte Nemcsik Mátyás.

A javaslat további 50 természeti értékű fát von vizsgálat alá, ezek nagy része a főtéren található.

A kijelölt területek és fák természetvédelmi felmérése további időigényes munkálatokat igényel, az előterjesztés szerint kötelező jelleggel tízévente kellene felülvizsgálni a folyamatot. A Fejlődő Város Bizottság azonban egyhangúlag arra jutott, hogy kétévente vizsgálja, tárgyalja meg a szakbizottság, hogy áll ez a felülvizsgálat, milyen területeket javasolnak a szakemberek védelem alá helyezésre.

Király József, a Szövetség képviselője elmondta, hogy tartalmas egyeztetés történt a bizottságban erről a rendkívül fontos napirendről. Ő is egyetértett abban, hogy a tíz éves szakasz nem elegendő a természetvédelmi folyamatok kontrollálására. Javasolta, hogy kerüljön be a Boldogasszony Rózsakert és az alsó záportározó tó is a későbbi természetvédelemre kijelölt területek közé, hisz ezek is méltóak a megóvásra. Támogatta azt is, hogy tíz év helyett kétévente tárgyaljanak ezekről, kérte, hogy ekkor legalább a kijelölt területeket tegyék védetté.  

Tóth Szilárd (Szövetség) a Ceglédi út jelenleg elhanyagolt állapotban lévő botanikus kertjével kapcsolatban szólalt fel a napirend kapcsán. A 2002-es rendelet erre a területre is előírt egy részletes kezelési tervet.

– Sajnos azonban az elmúlt 20-25 évben a hanyatlás állapotába került a botanikus kert, amelynek növényi állománya kimagasló helyi értéket jelent. A magyar állam a tulajdonosa, az egyetem pedig a vagyonkezelője, én pedig szeretném kérni az önkormányzatot, hogy szerezzen érvényt ennek a rendeletnek a betartására. Tárgyalásokkal, egyeztetésekkel érjék el, hogy állítsák helyre a botanikus kert régi szép állapotát
— kérte Tóth Szilárd.

A polgármester két év helyett hároméves felülvizsgálatra tett javaslatot a természetvédelemre kijelölt területek vonatkozásában. Gaál József ezt, a bizottság és Király József javaslatait is felvállalta, így a rendeletet 20 igennel, nem és tartózkodás nélkül fogadta el a képviselő-testület.