Véget ért a Kecskeméti Médiacentrum idei Művészettel, Szeretettel jótékonysági fotókiállítása. A Kecskemét ezer arca című tárlatra érkezett fotókat adományokért lehetett hazavinni. Az adományokból több mint 300 ezer forint gyűlt össze, az összeggel az Autista Gyermekekért Egyesületet támogattuk.
A Szabadság téren, az egykori Pagony könyvesbolt helyén megrendezett tárlat képeit december 8. és 20. között lehetett megvásárolni. Kozák Polett, a Kecskeméti Médiacentrum ügyvezető-főszerkesztője adta át a pénzzel teli urnát ma az Autista Gyermekekért Egyesület elnökének.
A Kecskeméti Médiacentrum az idei évben a tavalyi év sikerén felbuzdulva ismét megrendezte a Művészettel, Szeretettel című kiállítást. Míg a tavalyi évben képzőművészeti alkotásokat állítottunk ki, addig az idei évben fotókat, több mint százat. Ennek körülbelül a fele gazdára is talált, és adományért cserébe hazavihetik most a kecskemétiek
— mondta Kozák Polett főszerkesztő.
”
Hálaképp az egyesület egy különleges ajándékot adott át a Kecskeméti Médiacentrum munkatársainak. Egy autista kisfiú versét keretezték be emlékül.
Az egyesület elnöke azt mondja, ez az összeg hatalmas segítség számukra, és már meg is van, mire költik.
Mindenképpen az a szándékunk, hogy az autista gyermekeket nevelő családokat támogassuk. Az elsődleges szempontunk az, hogy valamilyen szabadidős foglalkozást szervezzünk. Ez a program már el is kezdődött szeptemberben, minden hónapban tartunk egy csillagszülő foglalkozást, itt a szülők kikapcsolódnak, játszanak, beszélgetnek szülőtársaikkal. Továbbá egy nagyobb rendezvényt is tervezünk, ez egy kétnapos kirándulás lesz a családoknak
— részletezte Kiss Zsuzsanna Melánia, az Autista Gyermekekért Egyesület elnöke.
”
Ez a második alkalom, hogy megvalósul a Művészettel, Szeretettel jótékonysági kiállítás. Tavaly volt az első, amikor képzőművészeti alkotásokkal pályáztak, idén pedig olyan fotókat vártak, amelyek Kecskeméten készültek.
A jótékonysági kiállítás megálmodója Tóth Enikő képzőművész, a Kecskeméti Médiacentrum munkatársa volt.
Az alapötlet onnan érkezett, hogy én fiatal képzőművészként azt éreztem, Kecskeméten nehéz bemutatkozni, vagy feltörekvő alkotóként helytállni. Ezért azon gondolkoztam, ha van lehetőségünk, akkor miért ne szervezhetnénk egy kiállítást a helyi alkotóknak, kiemelve a fiatalokat. És innen már csak egy "löket" volt, hogy ezt össze is köthetnénk jótékonysággal
— idézte fel Tóth Enikő.
”
A megmaradt képeknek egy részét az Autista Gyermekekért Egyesület vihette haza, a másik része a Kecskeméti Médiacentrumban lesz kiállítva.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom