Álljon meg a menet, de csak egy pillanatra! – Kiállítás az Otthon moziban

Hogy lett kiállításotok az Otthon moziban, ahová a madár is filmet nézni jár?

Zsófi: Nagyon régóta járunk az Otthon moziba, szeretjük a hangulatát, a filmeket, a programokat, de igazából soha nem gondoltuk, hogy nekünk itt egyszer kiállításunk lesz. Amikor kiderült, hogy lehetőség lenne rá, nagyon megörültünk.

Hogyan állt össze a kiállítás anyaga?

Léna: A legjobb munkáimat próbáltam összeválogatni, figyeltem arra, hogy a különböző technikák és stílusok jelenjenek meg. Elsősorban a nagyobb akvarelljeimet akartam kiállítani, mert azokat szeretem legjobban a munkáim közül, de azok pont nem fértek bele a plakáttartó keretekbe. Nemrég kezdtem járni grafikára Patkós László tanár úrhoz, és ott születtek az itt látható linó nyomataim. Bruncsák Andráshoz is járok már két éve, így azokból a munkákból is válogattam. De túlnyomó részben az otthon készült, saját stílusú dolgaimat válogattam össze.

Zsófi: Követtem Léna példáját, én is próbáltam az erősebb munkáimat kirakni. Tulajdonképpen együtt készültünk. A válogatás, szelektálás során arra is figyeltünk, hogy valamiféle egységes tematika mentén haladjunk, de legalábbis figyeltünk arra, hogy ne legyen túl sok, se túl kevés a másikhoz képest. Én Szappanos István tanár úrhoz jártam második általános iskolás koromtól, egészen tizedikes koromig. Amikor pedig Képzőművészeti Egyetemre készültem, Bruncsák Andrásnál is tanultam. Ezekből a képekből igyekeztem válogatást adni.

Kritikusai vagytok egymásnak?

Léna: Elmondjuk egymás képeiről a véleményünket, és nem csak dicsérünk, de kritizálunk is.

Zsófi: Erre pedig szükség is van, mert néha úgy érzem, hogy az ismerősök csak kedvességből mondják, hogy úristen, de jó!, hogy ne bántsanak meg. Persze örülök, ha valóban tetszik nekik, de az, hogy testvérként meg merjük egymásnak mondani, ha nem tetszik valami, sokat jelent a fejlődésben.

Alkotásaitokat elnézve, elég sokféle kulturális hatás ér benneteket. A film egyértelmű, nem véletlenül ülünk az Otthon mozi előterében most is.

Zsófi: A film mellett a zene nagyon meghatározó. Egészen kiskorunktól kezdve nagyon sok zenét hallgattunk. Apukánk a keményebb vonalat követi, Iron Maiden, AC/DC, Motörhead… anya pedig nagyon sok olasz zenét mutatott nekünk, de leginkább a magyar alternatív vonal volt az, amit általa ismertünk meg. Kispál és a Borz, Európa Kiadó… És nagyon sok verset olvasunk. Pilinszky a nagy közös kedvenc és József Attila. 

Léna: Igen, a film és a zene nagyon fontos volt, de ne felejtsük el, hogy izgalmas és érdekes kiállításokra is jártunk családilag. Valószínűleg épp ettől lesz színes és rendkívül nyitott az egész.

Mikor éreztetek rá az alkotás szépségére?

Zsófi: Egészen gyerekként. Mind a ketten nagyon sokat rajzoltunk, ovis rajzpályázatokon nyertünk. Aztán maradtam a síkban, festmény és grafika, míg Léna kilépett a térbe.

Léna: Tavaly kezdtem el térbeli kisplasztikákat készíteni, azóta foglalkozom jobban ezekkel az anyagokkal, technikákkal. Az első lépés az volt, amikor Bruncsák Andrásékkal, a szabadiskola hagyományos, éves kiállítására kisplasztikát kellett készíteni. Ez volt az itt is kiállított szobarészlet. Akkor jöttem rá, hogy nagyon élvezem ezt az új kifejezési formát. Azóta fejlesztem magam, sokat olvasok utána, hogy minél jobban fejlődjek.

Jó tesók vagytok?

Léna: Igen. Kis korunkban gyakran martuk egymást, de amikor felnőttünk, elkezdődött a bulizós időszak, már együtt jártunk bulikba, koncertekre, fesztiválokra.

Zsófi: A Művészetek Völgyében voltunk először, akkor Léna 12 volt, én 14. Utána minden évben elmentünk, amikor csak lehetett. Léna érettebb a koránál, így jól kijön a barátaimmal, így viszonylag sokat mozgunk együtt és közösen bulizunk.

Mindezt az élménycunamit, amiről beszéltünk, képzőművészet, film, zene, költészet, fesztiválok, be is építitek az alkotásaitokba?

Léna: Én be szoktam. Gyakran van úgy, hogy egy buliélményt megjelenítek. Nem feltétlenül ábrázolásként, de mondjuk, színekben. Elsősorban a zenét szoktam használni. Van, hogy szöveghez csinálok valami képet, vagy aláírásként használok dalszöveget, ami a képről is beszél.

Zsófi: Nekem is leginkább a zene épül be. Ha nem is direktben jelennek meg, de bennem vannak az impulzusok, amik érnek fesztiválokon, az emberi kapcsolatokban. Ha nem is azt festem le, ahogy bulizunk, koncertet hallgatunk, a képeimen megjelennek ezek a hangulatok.

Hol vagytok most, és hova tartotok?

Léna: Tavaly érettségiztem, de nem sikerült bejutnom egyetemre, így kihagytam egy évet. Továbbra is jártam Bruncsák Andráshoz és Patkós Lacihoz. Idén igen színes lett a terv: a MOME-n a tárgyalkotást, a PTE-n a festészetet, a Képzőn pedig képgrafikát jelöltem meg, Szegedet pedig tartaléknak. Az első fordulókon mindenhol továbbjutottam, most jönnek a jelenléti fordulók, azokra készülök most.

Zsófi: A Képző volt az álmom, de sajnos nem sikerült elsőre. Kihagytam volna egy évet, de mivel eléggé halogató típus voltam, mindent az utolsó utáni pillanatra hagytam, nem gyakoroltam, eleget, így szüleink, Pista bácsi és András is attól tartottak, hogy ha megszakad a folytonosság, kiesek az egésznek a ritmusából. Így elkezdtem a Szegedi Tudományegyetemen a Képalkotás szakot, ahol a múlt héten államvizsgáztam. Festőművész és grafikus végzettséget szereztem. 

És milyen volt a kiállítás fogadtatása? Jöttek a rokonok, a barátok, az üzletfelek…

Családias volt a megnyitó, nagyon jó hangulatban telt. Sajnos apukánk nem tudott eljönni, mert pont lebetegedett. Rajta kívül csak egy barátnőm hiányzott, de mindenki itt volt, aki számít. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, jól éreztük magunkat, örültünk a lehetőségnek, hogy pont itt, az Otthon moziban állíthattuk ki.