A 90 éves Vazul Györgyöt köszöntötték otthonában

Csak hallása nem a régi, határozott hangjának ereje betölti a klasszikus polgári ház nagyszobáját. A 90. születésnapját ünneplő Vazul György szálfaegyenes tartása jelleméről is árulkodik. A vegyészet különböző ágaival foglalkozott, vegyészmérnök feleségével 57 éves házasok, hat gyermeket neveltek fel – három fiú, három lány – akikre büszkén tekintenek.

"Nagyon sokat kellett dolgozni, hogy hat gyereket útbaigazítsunk – és mindegyik egyetemet végzett." Közülük többen tanítanak. A házaspár 18 unokával büszkélkedhet, egyikőjük éppen jelen is tudott lenni beszélgetésünkkor.

A tágabb rokonság Argentinától Brazílián át, Kanadába és Ausztráliába, Kínába, a világ számos tájára szétszéledt: "Benépesítjük a világot!" – mondja nevetve Gyuri bácsi. A nagycsalád már vasárnap ünnepelt, mintegy 40-en jöttek össze.

Vazul György szakmáját tekintve foglalkozott a fényérzékeny anyagoktól kezdve a festékekkel, kőbányai gyógyszerárugyárban vegyész szakmunkásként részt vett az első magyar antibiotikum, az izonicin kifejlesztésében, valamint építészmérnökök tervmunkáihoz fényérzékeny papírlemezek készítésében. Szívesen és szemléletesen beszél munkájának részleteiről.

Az önkormányzat nevében Nemcsik Mátyás gratulált az ünnepeltnek, átadta számára a polgármester szívélyes üdvözletét és a miniszterelnök gratulációját egy-egy emléklap formájában, valamint egy, a felújított Városházáról szóló könyvet és jó egészséget kívánt.

"Elég jó a genetikám, üknagymamám 98 évesen halt meg. Emlékszem, hogy megvendégelt minket, akkor megmondta, hogy másnap meg fog halni – és így is lett. " – idézi fel Gyuri bácsi.

Vazul György Tokaj-hegyaljai születésű, majd Budapestre költözött, utána 45 évet élt Kecskeméten. A Nyugatot is megjárta, élt Angliában és az Egyesült Államokban. nem volt könnyű élete, '56 után fájdalmas búcsút kellett mondania hazájának. "Olyan világot éltünk '56-ban, hogy kénytelen voltam az öcsémet elvinni, fiatal, kis forrófejű gyerek volt"– emlékezik vissza elérzékenyülve.

A család kint élt, "A határon nagyon sokat sírtam" - teszi hozzá. Fia, Zsolt, valamint felesége próbálják féltőn visszaterelni a jelenbe, de érezhető, hogy Gyuri bácsi számára a múlt az önmagára találást, az élet ünneplését is jelenti.

Erika néni tréfálkozva meséli: "olyan bálban ismerkedtünk meg, ahol én nem voltam." Ugyanis egy ismerőse beszélgetett későbbi férjével egy bálban és megemlítette őt, ezek után csaknem két évig leveleztek, mielőtt találkoztak volna. Első találkozásuk után fél évvel, 1968-ban össze is házasodtak, majd Chicagóban éltek. Nem volt könnyű élet, Gyuri bácsi több mint tíz évet dolgozott vegyészként Chicagóban, de haza húzta őket a szívük, 1980-ban lépték át a magyar határt újra. Két fiuk, két lányuk még Amerikában született: "Szép volt, jó volt, elég volt" – összegzik.

Lelkesen és tájékozottan beszél a témáról, a magyarság Istentől rendelt küldetéséről, a csodaszarvas-legendáról, nyelvünkről, melyet "isteni nyelvnek nevez", s más népekről – "Büszke vagyok arra, hogy egy csodálatos magyarságban élek" – vallja. "Arra, hogy Istent szeretem és van a Magyarok Istene, aki vigyáz ránk" – teszi hozzá megrendülten.

Ahogyan büszke legkisebb ikerunokáira is, akik a közelben laknak. Velük gyakran találkozik és – mint mondja – babanyelven beszélgetnek. "A Biblia tanítja azt, hogy a lélek szól a lélek szerint, így mondja-mondja-mondja és imádkozik az Istennek a nyelvén "– meséli ikerunokáiról. Érdekességként hozzáteszi, hogy anyai ági nagymamája háromszor is ikreket szült.

A fiatalság számára is van üzenete, mely így hangzik:

"Tanuljanak meg szépen magyarul! Az igazi magyar erkölcsöt tartsák meg, s legyenek büszkék, hogy ők magyarok! A magyarok szent Istenét soha ne hagyják el! A gyerekeket, családokat szeressék! A történelmünket nagyon tanulják és szívleljék meg! Legyenek büszkék arra, hogy magyarok, de ne alázzanak meg soha egyetlen más nemzetséget sem!"