A Hírös Agóra struktúraváltásáról is szó esett a kulturális kerekasztal soros ülésén

2025. 09. 24., 19:08
Második alkalommal ült össze szerdán a Bán János alpolgármester kezdeményezésére májusban megalakult városi kulturális kerekasztal. A Kecskemét 10 évre szóló kulturális koncepcióján dologozó testület ezúttal Bahget Iskander fotóművész hetényegyházi otthonában találkozott, ahol egyéb témák mellett bejelentették a Hírös Agóra szervezeti reformját is.
Fotó: Gyenes Kata
A galéria 30 képet tartalmaz

A Kecskemét kulturális életének meghatározó személyiségeit egybegyűjtő kerekasztal képviselői Hetényegyházán, Bahget Iskander helyi fotóművész műteremnek is helyt adó házában találkoztak.

– Nagy örömmel fogadom a hozzánk érkező csapatot, a kecskeméti kulturális kerekasztal tagjait. Érkezésük számomra, mint hetényegyházi lokálpatrióta számára nagyon nagy dolog! Szerettem volna, ha eljönnek, és hála istennek elfogadták a meghívásomat – mondta a házigazda fotóművész.

Bahget Iskander kitért arra, hogy a kerekasztal meghívásával is szerette volna Hetényegyházát bekapcsolni a város kulturális vérkeringésébe, mely célt nemrég az is szolgálta, hogy műtermét az idei múzeumok éjszakájának egyik helyszínévé emelte.

Bán János kultúráért felelős alpolgármester az összejövetelen elmondta, szeretné folytatni ebben a körben azt a város kulturális életének továbbfejlesztésére irányuló együtt gondolkodást, mely a májusi megalakuláskor vette kezdetét. Mint elmondta, haladnak az akkor megkezdett 10 éves kulturális koncepció megalkotásával, ebben a kérdésben sok megbeszélnivaló gyűlt össze a találkozóra. De a fő téma mellett más területek is szóba kerültek az összejövetelen.

– Napirendre kerültek olyan aktuális ügyek, mint a kecskeméti Agóra átalakulása, a múzeumok aktuális feladatai, s a háttérben elindult a színház nonprofit kft.-vé válásával kapcsolatos együtt gondolkodás is. Sok olyan téma került felszínre, amelyekről szerintem érdemes beszélni, érdemes meghallgatni az itt összegyűlt kulturális szakemberek véleményét. Én nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy melyek azok az akut ügyek és kérdések, amelyben elmondják véleményüket és esetleg tanácsaikat abban, hogy milyen irányban haladjunk tovább – emelte ki az alpolgármester.

Az esemény egyik legfontosabb pontjaként a grémium előtt Bán János bejelentette: a város tervei szerint szervezeti átalakuláson esik át a Hírös Agóra. Három tematikus divízióra osztják fel működését, így egy későbbi pályáztatás útján külön szakmai vezetőt kap majd a közművelődési, a művészeti és a társadalmi, ifjúsági feladatokat ellátó divízió. Mindazonáltal ezek összefogását továbbra is az Agóra jelenlegi vezetője látja el. Az alpolgármester hangsúlyozta, ragaszkodnak ahhoz, hogy az intézmény munkáját továbbra is Barta Dóra irányítsa.

Ezt követően a Hírös Agóra igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy 2021-ben (az ő színrelépésekor – a szerk.) a kulturális intézményben fenntartói támogatással és együttműködéssel komoly fejlődési folyamat kezdődött, hosszú távú kifutással. „Az Agóra folyamatosan erősödik, látható, hogy a feladatvégzés, és a telephelyek száma is növekszik” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az új struktúrában jobban tudnak fókuszálni tevékenységeikre, olyanokra is, amelyek fontos gazdasági hatást gyakorolnak működésükre. Barta Dóra hangsúlyozta, hogy a 2021 óta lezajlott történések modellváltásként is értelmezhetők, s kitért arra is, hogy az utóbbi időben a belső munkaerő-állomány is kiegyensúlyozottan működik.