A Kecskeméti Sportiskola 17. szezonját indították el

Fritz Ágnes: Ez a szám bizonyítja közösségünk erejét
Fritz Ágnes, a KESI sportszakmai igazgatója köszöntőjében kiemelte: „Ez a szám – 17 – önmagában is szép bizonyítéka annak, milyen erős, összetartó közösséget építettünk az évek során. Ma ismét megállunk, hogy közösen ünnepeljük az elmúlt szezon eredményeit és elindítsuk a 2025/26-os sportévet, hogy újra megéljük azt, amit csak úgy hívunk: kesi érzés.”
Kiemelte, hogy a KESI küldetése a kezdetektől változatlan: lehetőséget adni a gyerekeknek és fiataloknak, hogy a sportban ne csak eredményeket érjenek el, hanem megtapasztalják a közösség, az összetartozás és a sport örömét.
„Ma már több mint 1000 sportoló és közel 100 elhivatott szakember, edző, valamint nevelőmunkát végző kolléga alkotja a sportiskolát. Büszkék vagyunk arra, hogy közületek 64-en már válogatottként képviseltétek Magyarországot” – mondta hozzátéve, hogy az elmúlt szezonban 293 új sportoló csatlakozott a KESI-hez, 92 tehetséges fiatal pedig már a felnőtt mezőnyben kamatoztatja a megszerzett tudását.
A számok magukért beszélnek: a 2024/25-ös szezon mérlege 38 dobogós helyezés, köztük 18 bajnoki cím. Atléták, birkózók, judósok, ökölvívók és röplabdások is a bajnokok közé kerültek. „Ez mindannyiunk közös eredménye: sportolóké, szülőké, szakembereké, edzőké és a háttérben dolgozó kollégáké” – hangsúlyozta Fritz Ágnes.

Ivkovicné Béres Tímea: a sport közösséget épít
Ivkovicné Béres Tímea, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője a sportiskola alapítását méltatta: „Kecskemét városvezetésének köszönhetjük, hogy 17 évvel ezelőtt fontosnak tartották a fiatalok sportolását és megalapították a KESI-t. Ez a döntés gyümölcsözőnek bizonyult, hiszen ma már bajnokok és kiváló sportemberek nőnek fel itt.”

Beszédében külön hangsúlyozta az edzők munkáját. Megemlékezett Karagics Mátyásról, aki az Edzők világnapján kapott elismerést, valamint Nagy Péterről, aki Kecskemét Sportjáért díjat vehet át a város napján. Köszöntötte azokat a szakembereket is, akik kerek születésnapjukat ünnepelték: Horváth Gábor és Dajka Zsolt birkózóedzőket, valamint Gyurkó Sándort és Seremet Attilát.
Különleges jubileumot is kiemelt: „Majdnem pontosan a mai napon 10 éve Fritz Ágnes sportszakmai igazgatónk lépett be a sportiskola stábjába, és azóta is nagy energiákkal, kitartással, lelkesedéssel segíti, irányítja a szakosztályok munkáját” – mondta, majd egy kristályvázát adott át az ünnepeltnek.
A KESI csatlakozott a Sportoló Nemzet Programhoz is, amelynek célja, hogy a fiatalok és családtagjaik a sport által legyenek egészségesebbek és aktívabbak. Ivkovicné köszönetet mondott a szülőknek is, akik mindennap támogatják a sportoló gyerekeket.

Móra Donát: „Ha elesek, a csapattársaim segítenek”
A sportolói oldalt Móra Donát birkózó képviselte. Személyes hangvételű beszédében arról mesélt, mit jelent számára a KESI: „Sportiskolásnak lenni több, mint edzésekre járni. Ez egy közösség, ahol nemcsak az ellenféllel küzdünk, hanem saját magunkkal is – a fáradtsággal, a hibákkal, a kétségekkel. A KESI-ben az a legjobb, hogy itt nem vagyok egyedül. Ha elesek, a csapattársaim segítenek felállni, ha hibázom, az edzőm megmutatja, hogyan csinálhatom jobban.”
Hangsúlyozta: „Itt nemcsak sportolót nevelnek belőlünk, hanem erős, kitartó és bátor embert.”

Díjátadó: a legjobbak elismerése
Az évnyitó legünnepélyesebb része a díjátadó volt, ahol a nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket elért sportolókat jutalmazták. Elismerő oklevelet kapott Balai Bernát, Kocsis Vince, Tózer-Nemes Bence, Farkas Marcell Erik, Argat Maja Zorka, Kákonyi Fruzsina, Burai Dominik, Szabó Rozi, Sipos Gréta, Cselik Ádám, Székedi Igor, Peregi Polli, Nagy Viktória, Takács Luca, Csatai Flóra, Móra Donát, Simon Zsombor és Nagy Nimród.
Az edzők közül Németh János, Dajka Zsolt és Szabó Tamás személyesen is jelen volt, hogy átvegye elismerését, míg Gyurkó Sándor, Mészáros Klaudia, Nagysolymosi Tibor és Adamik Zoltán nevét felolvasták.
A szakosztályok legjobb sportolóit is jutalmazták kiemelkedő teljesítményükért és példamutató magatartásukért.

Homoki Tamás: „A sport életforma”
Az ünnepség zárásaként dr. Homoki Tamás alpolgármester hivatalosan is megnyitotta a 17. KESI-évet. Emlékeztetett: „2008-ban még csak hét sportág és 600 sportoló tartozott a sportiskolához, ma pedig 13 sportágban közel 1200 fiatal sportol.”
Beszédében a sport örömét és nevelőerejét hangsúlyozta: „A sport egyszerre örömforrás, közösség és nevelőerő. Lesznek közületek, akik rekordokat döntenek, másoknak pedig a mindennapokat teszi szebbé és egészségesebbé a mozgás. A sport nem csak játék, hanem életforma” – fogalmazott Michael Phelps és Billie Jean King gondolatait idézve.
A Kecskeméti Sportiskola évnyitója ismét bizonyította: a „KESI-érzés” valóban több mint sport. Egy olyan közösség, amely bajnokokat és példamutató embereket nevel Kecskemét és az ország jövője számára.
