A kismama szörnyethalt a balesetben, csecsemőjét császármetszéssel mentették meg

2023. 11. 22., 20:30
Árokba hajtott és fának ütközött egy személyautó a Kecskemét és az M5-os autópálya között húzódó Korhánközi úton, azaz az 53102-es úton. A sofőr nem élte túl a balesetet. Azóta kiderült, hogy egy várandós kismama volt az áldozat, akinek a helyszínen megmentették a kisbabáját.
Fotó: Donka Ferenc
A galéria 33 képet tartalmaz

Ahogyan korábban írtuk, halálos baleset történt Kecskeméten, a Korhánközi úton. A balesetnél a kecskeméti hivatásos tűzoltók végezték a műszaki mentést. Az egység áramtalanította a gépkocsit, és segédkezett a mentők munkájában. Mentőhelikopter és egy koraszülött mentő is a helyszínre érkezett.

Mint a Baon.hu megtudta, egy várandós nő szenvedett balesetet. A helyszínelés során kiderült, hogy a biztonsági öv a nő mögött volt bekötve. A hírportál szerint a kismama nem mutatott életjeleket, egy, a helyszínen tartózkodó egészségügyi dolgozó kezdte meg az újraélesztését. Hiába küzdöttek érte, nem sikerült megmenteni az életét. A két mentőhelikopterrel és két mentőautóval a helyszínre érkező mentőknek, illetve a szintén riasztott koraszülöttmentőknek azonnali döntést kellett hozniuk: végül császármetszést végeztek a helyszínen.

A császármetszés sikeres volt, a portál úgy tudja, a csecsemőt is újra kellett éleszteni a helyszínen. Az emberfeletti küzdelemnek köszönhetően végül a kisbabát stabil keringéssel szállították kórházba.