A kommunizmus áldozataira emlékeztek a volt ÁVH épülete előtt

Kegyeletüket rótták le a kommunizmus áldozatai előtt mindazok, akik részt vettek a Kereszténydemokrata Néppárt kecskeméti szervezete által szervezett megemlékezésen. A rendezvényt ismét a Lestár téren tartották, nem véletlenül, hiszen ott található az a korábbi ÁVH épület, melynek pincéjében irtózatos kínokat éltek át a kecskemétiek. Dr. Mák Kornél, a KDNP vármegyei és városi szervezetének elnöke beszédében hangsúlyozta, a kommunizmus léleknélküli volt, és az a több 10-100 millió ember, aki áldozata lett a kommunizmus, a lelkét adta.
Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum vezető történésze az eseményen elmondta, hogy a forradalom, a kommunizmus elleni lázadás már 1944-ben elkezdődött. „Ez a történet, amelyről ma beszélnünk kell, amelynek az áldozatairól ma beszélnünk kell, akikre emlékeznünk kell, ez abban a pillanatban vette kezdetét, amikor az első szovjet katona átlépte a korabeli magyar államhatárt.” – fogalmazott Balogh Gábor.
Mint elmondta, az egyik legkeményebb kommunista diktatúra jött létre 1956-ot követően: 228 kivégzett hős, több tízezer börtönbüntetés, internálás, több mint 200 ezer magyar ember, aki kényszerből elhagyja a hazáját, és egy több mint 30 évre berendezkedő kommunista diktatúra, amely Magyarországra várt.
A rendezvény végén koszorúkkal, virágokkal és gyertyákkal tisztelegtek az áldozatok emléke előtt. A megemlékezésen közreműködött Sirkó László, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja, valamint Szénási Anna dalénekes.