A lányok álltak a középpontban ma az egyetemen

2023. 04. 27., 14:26
8. alkalommal rendezték meg ma a Neumann János Egyetemen a Lányok Napját. Az esemény célja, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok jobban megismerhessék a természettudományok különböző területeit. A rendezvény most is népszerű volt, mintegy félszáz fiatal érkezett az egyetemre, hogy betekintést nyerhessen a műszaki, informatikai, gazdasági vagy agrárpályák világába.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 15 képet tartalmaz

Kerekasztal beszélgetéssel indult a Lányok Napja csütörtökön a Neumann János Egyetemen. A félszáz fiatal először olyan hölgyekkel találkozhatott, akik már sikeresek az élet egy-egy területen.

– Olyan történeteket, sztorikat életutakat hallottunk, amelyek nem csak a lányok, hanem a fiúk számára is nagyon motiválóak lehetnek. Sok-sok érdekes dolgot tudtunk meg egymásról is
— nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Halczman Szilvia, a Neumann János Egyetem GAMF Karának  beiskolázási igazgatója. 

Fotó: Varga Petra

A Lányok Napját immáron 8. alkalommal rendezte meg az egyetem. Most mintegy félszáz fiatal érkezett 10 iskolából, hogy többek között bepillantást kapjon a műszaki, informatikai, gazdasági vagy agrárpályák világába.

– A műszaki, informatikai pályákon elsősorban fiúk vannak. Nagyon kevés a lány, de nagyon nagy örömmel várjuk őket, hiszen egy-egy járműépítő csapatban is a lányok készségeire és megérző képességeire nagyon nagy szükség van. A gazdaságtudományi karon nagyobb a lányok aránya, a kertészetin már kisebb 
— mondta dr. Sági Norberta, a Neumann János Egyetem oktatási rektorhelyettese.

A középiskolás lányokra sok izgalmas program várt ma, megtekinthették például a Tőzsdetojást, a Holovíziós termet, a dióda lézerközpontot, a napot pedig piknik zárta.