A miniszter félrelép – fergeteges bohózat a nagyszínházban

2023. 02. 01., 14:24
A kilencvenes évek egyik legsikeresebb magyar filmje után most a színpadon jelenik meg A miniszter félrelép című bohózat. Ray Coone vígjátékszerző nagysikerű történetét Besenczi Árpád viszi színpadra a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban.
A galéria 25 képet tartalmaz

Ray Cooney, az egyik legnagyobb vígjátékszerző egyik legsikeresebb történetét, A miniszter félrelép című darabot viszik színpadra a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. Besenczi Árpád, Jászai Mari-díjas magyar színész rendezi az előadást, aki korábban szerepelt benne, és máshol is színre vitte már ezt a vígjátékot.

– Ennek a műfajnak az egyik fő sajátossága a pontosság, a ritmus, erre aztán rá lehet pakolni a szöveget és a többit. Nagyon felkészült, pontos, ügyes és tehetséges színészeket kaptam Kecskeméten a kezem alá. Volt, akit már ismertem, dolgoztunk együtt, úgyhogy három hét alatt összeraktuk az előadást – nyilatkozta Besenczi Árpád a Kecskeméti Médiacentrumnak. Azt is elmondta, egészen más élményre számíthatunk, mint a filmes adaptációnál, hiszen itt csak egy helyszínen bonyolódik a történet.

A sztori fő cselekménye, hogy egy titkos szerelmi légyottra érkezők egy hullával találják szemben magukat egy előkelő szállodában. A kormánypárti miniszter, Richard Willey és az ellenzéki frakció titkárnője készülnek a titkos légyottra. Jogos félelmük, hogy ez a randevú mindkettőjük számára sok kellemetlenséget okozhat. Rögtön az este elején egy holttestre bukkannak. Richard Willey minisztert Adorjáni Bálint, az ellenzéki frakció titkárnőjét Horváth Alexandra, a miniszter titkárát pedig Járai Máté alakítja a színpadon.

– Itt két nagyon eltérő karakter a főszereplő. Van egy decens, jóképű magas miniszter, Adorjáni Bálint, a filmben őt Kern András alakította. Én vagyok az ő titkára, aki próbálja menteni a mentehetetlent, és közben őt is magával rántja az örvény. Tulajdonképpen azt szoktuk mondani, hogy az első felvonás az Adorjánié, a második az enyém, és ez tényleg így van – mondta szerepéről Járai Máté.

Az előadásban rengeteg helyzetkomikumra, improvizációkra és sok nevetésre számíthatnak a nézők, és fontos szerepet kap a bútorzat is, különösen az ablak.

A miniszter félrelép című előadást február 3-tól lehet megtekinteni a nagyszínházában.