A Neumann János Egyetemért Alapítvány átveszi a kecskeméti CAMPUS II. beruházás kivitelezését
KÖZLEMÉNY
Az Alapítvány szakmai irányításával elkezdődött a közbeszerzési eljárás előkészítése, valamint a szükséges műszaki dokumentáció kidolgozása. A közbeszerzési felhívás várhatóan 2025. szeptemberben jelenik meg, így a közbeszerzés sikeres lezárást követően a kivitelezési munkák folytatódhatnak.
A Neumann János Egyetem iránti társadalmi és szakmai bizalom folyamatosan erősödik. A tervezett kollégiumi fejlesztés kiemelkedő fontosságú, hiszen az intézmény 5.000 főt is meghaladó hallgatói létszámának folyamatos bővülése mellett országos szerepet tölt be az alkalmazott tudásalapú képzésben. Az új kollégium a nemzetközi szinten is bővülő kecskeméti egyetem iparral és a helyi gazdasággal kialakuló ökoszisztémájának egyik kulcseleme lesz.
Az intézkedés összhangban áll azzal a célkitűzéssel, amelyre az Alapítvány az államtól a fejlesztésre szánt vagyonjuttatást kapta: új, modern, 21. századi infrastruktúrát létrehozni a dinamikusan fejlődő Neumann János Egyetem számára. E célkitűzés már ma is látványos eredményeket hozott hiszen az ország egyik legmodernebb és leginnovatívabb egyetemi épülete Kecskeméten található és ez a fejlesztési irány most tovább folytatódik.
