Bemutatkoznak a Kecskeméti Sportiskola szakosztályai

A vízilabda szakosztály stabil alapokon fejlődik

2025. 12. 01., 17:47
A város által alapított, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. keretei között működő Kecskeméti Sportiskola 14 szakosztályában több mint 1200 fiatal sportol nap mint nap. A kecskeméti vízilabda az elmúlt tíz évben egyértelmű növekedési pályára állt: stabil sportiskolai háttér, növekvő utánpótláslétszám, országos csapatokban játszó tehetségek, sporttudományos alapokra épülő munka és egy új, felnőtteknek is lehetőséget kínáló egyetemi csapat. A szakosztály történetét, zökkenőmentes működését és hosszú távú terveit Jánosi István szakosztályvezető-edző foglalta össze, aki egyben önkormányzati képviselő is.

Sportolói múlt, amelyből edzői pálya lett

Jánosi István így emlékezik vissza: „Tíz évesen kezdtem vízilabdázni. 1980-ban már játszottam, és egészen ’91-ig folytattam. Akkor egy sérülés miatt az aktív sportolást abba kellett hagynom.”

A visszavonulás azonban nem jelentett elszakadást a vízilabdától. „Az utolsó évben, amikor még edzésre is jártam, már elkezdtem edzősködni. Így ’90 és ’95 között már edzőként is ténykedtem.”

Erős szakmai háttér – képzések, szaktekintélyek, tudatos fejlődés

„Amikor edzősködni kezdtem, az akkori rendszerben segédedzői végzettséggel rendelkeztem – ez felel meg a mai sportoktatói szintnek. Majd 2015-ben beiratkoztam a Testnevelési Egyetem és a Magyar Vízilabda Szövetség közös edzői képzésére, és 2017-ben végeztem.”

Ez a képzés különösen jelentős volt, mivel ebben az időszakban nem indult szakedzői program a TF-en, így a Szövetség pótolta ezt a hiányt.

Jánosi István elvégezte az Államigazgatási Főiskolát, a Pénzügyi és Számviteli Főiskolát, majd a Pécsi Tudományegyetemen politológia szakon szerzett diplomát.

Tíz éve a KESI-nél – kettős vezetési modell, világos feladatmegosztással

„2016-ban kerültem a sportiskolához, 2016. január 1-jén kezdtem. Most lesz tíz éve.”

A szakosztályvezetői munka 2017. július 1-jétől indult: „Kettős vezetés működik nálunk: Gyenes István a vezetőedző, ő fogja össze a szakmai kérdéseket, a Vízilabda Szövetséggel is ő tartja a kapcsolatot. Én minden mást viszek: adminisztráció, beszámolók írása, sportfejlesztési program benyújtása minden év február végéig, kapcsolattartás a KESI vezetésével, a szakosztály képviselete az értekezleteken.”

„A sportiskola stabil háttere nélkül ez nem működne”

„A vízilabda szakosztály a KESI keretein belül 2008 óta működik. A sportiskola szervezeti felépítése teljesen biztonságos, stabil hátteret nyújt, ami minden szakosztálynál nagy előny, de a vízilabdánál különösen. A rendszer miatt tényleg csak a szakmára kell koncentrálnunk.”

Hat versenyzői korosztály, 50 fős előkészítő csoport – szélesedő utánpótlás

„Jelenleg 106 igazolt sportoló tartozik a szakosztályhoz. Bébi, gyerek, serdülő, ifi korosztályok – és emellett nagy öröm számunkra, hogy az előkészítő csoportban már kb. 50 fő van. Volt idő, amikor nem volt ilyen széles a bázis, mostanra sikerült felépíteni.

Az Úszó Nemzet Program 1600 gyerekkel – példátlan merítés

„Óriási lehetőséget hozott nekünk az Úszó Nemzet Program is. Két kollégánk ott oktat úszást, és mintegy 1600 gyerek vesz részt benne óvodás kortól a második osztályig. Ez kivételes merítési bázis, köszönhetően az úszó szakosztállyal zajló kiváló együttműködésnek.”

Emellett a szakosztály saját úszásoktatást is indított 8 éves kortól, ami hosszú távon tovább szélesíti az utánpótlást.

A cél minden évfolyamban 15-20 stabil fő, hogy a természetes lemorzsolódás mellett is jól működjön a rendszer.

Tíz edző – első osztályú rendszeren belül

„Összesen tíz edző dolgozik a szakosztályban. Mára kialakult, ki melyik korosztály mellett érzi leghatékonyabbnak magát. Három edző viszi az utánpótlás A1-ben szereplő gyerek, serdülő és ifi csapatot. A többiek – köztük én is - a kisebbekkel foglalkozunk. Az alapok megtanítása számomra a legszebb feladat és erre építhetnek a felsőbb csapatokban tovább. Szenvedélyem a vízilabda sportág és a fiatalokkal való foglalkozás feltölt a mindennapokban.”

A cél világos: „Meg kell tartanunk az A1-es, azaz utánpótlás OB I-es tagságot. Negyedik éve vagyunk a legmagasabb osztályban, és sikeresen bent is maradunk.”

Sporttudomány a gyakorlatban

„A Vízilabda Szövetség évente több szakmai konferenciát tart, sok újdonságot hozunk onnan. Készült egy nagy gyakorlatsor-gyűjtemény is, amely korosztályokra bontva segít technikai és taktikai elemek gyakorlásában. Emellett antropometriai méréseket végzünk, beütemezünk dietetikai előadásokat, táplálkozási tanácsadást, sőt coach vezette mentális foglalkozásokat is.”

Megfelelő létesítményhelyzet – 25 és 50 méteres medencék

„Jelenleg jók a létesítményfeltételek, nyáron használjuk a kültéri medencét is, amit nagyon szeretnek a gyerekek. Ilyenkor az 50 méteres és a 25 méteres medencét vehetjük igénybe.”

A felosztás világos: „A kisebb korosztályok délután edzenek a 25 méteresben, a gyerek–serdülő–ifi csoport pedig este negyed 8-tól háromnegyed 9-ig az 50 méteresben.”

Kecskeméti játékosok az OB I-ben – erős szakmai visszaigazolás

„Marsa Ádám személyében van korosztályos válogatott játékosunk. A tehetséggondozó programban minden évben több játékosunk szerepel – legutóbb például a 2013-as korosztály edzéseinek Kecskemét adott otthont.”

Több kecskeméti nevelésű játékos játszik felnőtt OB I-es csapatban: a Pécsnél, a Ferencvárosnál és más kluboknál is. A Gyapjas testvérek például kapusként futottak be komoly karriert. A szakosztály első olimpikonja Faragó Kamilla kecskeméti alapokkal lett felnőtt válogatott, világbajnoki ezüstérmes, a 2024-es párizsi olimpián a magyar női válogatott tagja volt.

Az ő sikere jól mutatja, hogy a városból is vezet út a világ élvonaláig.

Stabil A1-es utánpótlás – három korosztály a legfelső szinten

„A 16 csapatos országos bajnokságban az ifi 11. helyen áll, a nagy serdülő 14., a gyerek 15. helyen. Ez a legfelsőbb osztály, az úgynevezett utánpótlás A1. Ide bekerülni is nagy dolog, hiszen itt többnyire olyan egyesületek vannak, amelyek felnőtt OB I-ben szerepelnek.”

Új lehetőség: felnőtt csapat a Neumann János Egyetemen

„Korábban sokan abbahagyták, mert nem látták a folytatási, kimeneti irányt. Most viszont a Neumann János Egyetem felnőtt csapata nagy változást hozott. Az ifiből kiöregedők feljátszhatnak oda, és aki ide jár egyetemre, annak ez teljesen kézenfekvő lehetőség. A szülőknek is sokat számít, mert láthatják, hogy a tanulás és a sport összeegyeztethető hosszútávon. És a szülők támogatása is a siker kulcsa a sportban.”

Tervek – a rendszer stabilizálása és továbbfejlesztése

Jánosi István hangsúlyozta: „Minden évben cél az A1-es tagság megőrzése. Ehhez kell a széles utánpótlás, ami most már kialakulóban van. Szeretnénk ezt megtartani, és tovább erősíteni, hogy folyamatos és biztos utánpótlásbázis legyen az élvonalba igyekvő fiatalok mögött.”

A Kecskeméti Sportiskola vízilabda-szakosztálya ma olyan rendszerben működik, amelyben: stabil intézményi háttér, széles utánpótlásbázis, országos szintű versenyeztetés, sporttudományos alapú felkészítés, erős szakmai csapat, egy új egyetemi felnőtt csapat, és több országos szinten sikeres kecskeméti játékos, együttesen teremti meg a fejlődés feltételeit.