Aranydiplomásokat köszöntöttek a GAMF-on

Az 1975-ben végzett hallgatókat köszöntötték pénteken délelőtt a Neumann János Egyetem GAMF Karán. A 10 órakor kezdődő ünnepi eseményen az egykori diákok és oktatók mellett az egyetem munkatársai vettek részt. Az aranydiploma átadó, ünnepi kari ülésen köszöntőt mondott Dr. habil. Fülöp Tamás, az egyetem rektora, aki elmondta, hogy egyre több fiatal választja a mérnöki pályát és a kecskeméti oktatási intézményt.

Dr. Kovács Lóránt az egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar dékánja köszöntőjében kiemelte a mérnöki végzettség értékét, majd az intézmény mai életéről és értékeiről tartott képes bemutatót a mintegy negyven aranydiplomás diáknak, valamint az ünnepségen résztvevőknek.

A rendezvény rövid zenés műsorral folytatódott a Hegedűs Együttes jóvoltából, melynek alapítója szintén a GAMF-on végzett. Ezt követően nyújtották át az aranydiplomákat az 50 éve diplomázott szakembereknek Dr. habil. Fülöp Tamás és Dr. Kovács Lóránt mellett Brindza Attila oktatási igazgató.
