Az egészségügyi szakdolgozókat ünnepelték a kamaraszínházban

A kecskeméti Kelemen László Kamaraszínház adott otthont a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Bács-Kiskun Vármegyei Területi Szervezetének 20. éves fennállása alkalmából szervezett jubileumi ünnepségnek, melyen a megemlékezés mellett megköszönve a tagtársak munkáját rangos elismeréseket is átadtak.

A rendezvényen vármegyénk teljes egészségügyi szakdolgozói rétege képviseltette magát mintegy 150 fővel, így a vendégek között jelen voltak ápolók, gyógytornászok, védőnők, lefedve a szakdolgozók teljes palettáját.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével és köszöntőt mondott Engert Jakabné alpolgármester, dr. Hirdi Henriett Éva, a MESZK általános alelnöke, dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke, dr. Senograczki Ádám, a Magyar Gyógyszerész kamara vármegyei szervezetének alelnöke. A jelenlévőket köszöntötte továbbá a főszervező házigazda, Csík Julianna, a vármegyei szervezet elnöke.

Nemzeti Himnuszunk közös eléneklése után Csík Julianna beszédében elmondta, hogy két évtizednyi elkötelezett munka, összefogás, a közös célok elérésének, valamint a valódi szakmai elhivatottságnak az ünnepe ez.

A városvezetés nevében köszöntőt mondott Engert Jakabné alpolgármester, aki maga is évtizedeket töltött el az egészségügyben, így közelről ismeri a nap mint nap fáradhatatlanul és elhivatottan dolgozó egészségügyi szakemberek munkáját.

Dr. Hirdi Henriett dr. Balogh Zoltán elnök jókívánságait továbbította, majd összefoglalta a kamarák történetét a kezdetektől, mely időszak 150 évet foglal magában. A MESZK-et illetően elmondta, hogy jelenleg az országban összesen 12 szakmai kamara működik, ezeknek összesen közel 300ezer tagja van, melynek majdnem a fele a MESZK tagja.

A köszöntőket, visszaemlékezést és ünnepi műsort követően elismerések átadására került sor, a program az állófogadást követően a „Naptárlányok” színházi előadással zárult.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Bács-Kiskun Vármegyei Területi Szervezetének Jubileumi Ünnepségén kitüntetésben részesültek:
„Megyéért" díj
/A "Megyéért" díjat, a vármegyei szervezet saját alapítású díját a kiváló szakmai és kamarai munkát nyújtó kollégáknak adják át évről évre 2014 óta. A Semmelweis-díjak pótlólagos, korábban elmaradt átadására is ez alkalommal került sor./
| Név | Munkahely |
| Szabóné Pencz Gyöngyi | Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház, nyugdíjas |
| Molnár-Bakos Szandra | Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház Telephely, Pszichiátriai osztály, vezető ápoló |
| Haszáné Tupcsia Szilvia | Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház, Intenzív osztály, szakápoló |
| Kristóf Zoltán | OMSZ, mentőápoló |
| Lakos Istvánné | Kiskunhalasi Semmelweis Kórháza Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza, aneszteziológiai szakaszisztens |
| Szécsényi Hajnalka | Kiskunhalasi Semmelweis Kórháza Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza, egyetemi okleveles ápoló |
| Bertáné Szemerédi Erika | Bajai Szent Rókus Kórház, műtősnő |
| Csanádiné Tamás Melinda | Bajai Szent Rókus Kórház, Gyermekosztály, szakápoló |
| Katona Lujza | Bajai Szent Rókus Kórház, oktatási referens |
| Csontos Mariannan | Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kiskunfélegyházi Telephely, Rehabilitációs osztály |
| Hornyák Szilvia | Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház , SBO, Mentőtiszt |
| Dr Nagy Andrásné | Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Járóbeteg ellátás Rendelőintézet vezető asszisztens |
| Oláh Annamária | Egészségügyi és Szocialis Intézmények Igazgatósaga Szegedi Tudományegytem Háziorvosi Oktatóközpont, Ápolási Igazgató |
| Pap-Szekeres Anita | Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház, Ápolási Igazgató |
| Pálinkás Brigitta | Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház, Gasztroenterológiai oszály, vezető ápoló |
| Vidéki-Nagy Renáta | Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház, Skill labor felelős |
| Magyariné Tóth Erika | Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény, Intézményvezető |
| Szilvási Szélpál Anita | Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház, II. Belgyógyászati osztály, vezető ápoló |
| Dr Baloghné Dévai Katalin | Kiskunmajsai Móra Ferenc Óvoda, Általános Iskola és EGYMI, tanár |
| Pásztor Henrietta, | Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház, Tüdőgondozó, Asszisztens (a díjat helyette Dr. Frankné Brada Tímea vette át) |
| Semmelweis díj | |
| Herczeg Xénia | Bajai Szent Rókus Kórház, Aneszteziológiai szakasszisztens |
| Vassné Kálmán Kinga Emese, | Bajai Szent Rókus Kórház, műtősnő (a díjat helyette Bertáné Szemerédi Erika vette át) |
| Faragó Ferencné | Bajai szent Rókus Kórház Kardiológiai Ambulancia, kardiológiai szakasszisztens |
