Az élet kisebb és nagyobb csodáiról mesél a Ciróka legújabb előadása
– Nagy örömmel fogadtam a Ciróka felkérését – árulta el Varsányi Péter hírportálunknak. – Egyrészt azért, mert Kuthy Ági, a társulat művészeti vezetője tanított az egyetemen, másrészt pedig mindig azt gondoltam, hogy ez az ország egyik legjobb bábszínháza. Most belülről is megtapasztalhattam, milyen tökéletes összhangban működik az egész csapat. Az irodáktól a műhelyeken át a színészekig mindenki egy célért dolgozik.
– Szabadkezet kapott a vezetőségtől, vagy voltak megkötéseik?
– Csak annyi volt a kérés, hogy az óvodás korosztályt szólítsam meg, egyébként teljesen szabad kezet kaptam, amiért nagyon hálás vagyok. Ez ugyanis egy kísérletező, szabad, némileg talán kockázatos előadás. Ami nem azt jelenti, hogy félnivalója lenne a közönségnek. Próbáltam sok konvenciót lerázni magamról, a vezetőség pedig nemhogy visszafogott volna ebben, hanem biztatott, bátorított, hogy legyen még őrültebb, még szabadabb ez az egész.
– Mitől őrült, mitől progresszív az előadás?
– Főképp attól, hogy a bábszínház formai kereteinek tágítására tesz kísérletet. Egyrészt van egy furcsa formanyelve az előadásnak, ami jelenetről jelenetre felülírja a saját szabályait, így jó sok meglepetést tartogat. A formai kísérletezés is teret kapott a darabban, van például egy olyan jelenet, amiben azt vizsgáljuk, mi a bábszínházi minimum. Hogyan lehet életre kelteni egy tárgyat anélkül, hogy egyáltalán hozzá nyúlnánk? Egyáltalán életre kelthetünk-e egy élettelen dolgot csupán hanggal vagy fénnyel? Van olyan jelenet is, ahol egy élő hangjáték megszületésének lehetnek tanúi a nézők, akiknek képzelőerejére hatványozottan szükség lesz az előadás során.
– A cím alapján a mese sem lehet hétköznapi. Mennyit árulhat el belőle spoiler nélkül?
– A történet egy sivatagban játszódik, ami nem akármilyen sivatag. Egy mesélő fejében létezik. Itt jelenik meg két teknős, együknek pedig megérzése lesz, mégpedig születésnapos megérzése. Megérzi, hogy valakinek születésnapja lesz. Azt nem tudják, vajon kinek, viszont nagyon szeretnének ott lenni születésnapi zsúrján. Így kezdetét veszi egy utazás, útjuk során pedig találkoznak élő- és élőnek kevésbé mondható lényekkel is. A végét nem szeretném lelőni. Annyit talán elárulhatok, hogy teknőseink ott lesznek a zsúron, de nem egészen úgy, ahogy ők azt tervezték.
– Milyen mondanivalót tartogat a darab a gyerekeknek?
– Az előadás kerüli a direkt tanítást, de van egy filozófiai magja, gondolatisága. Az élet csodáiról, a létezés szeretetéről szól. Arról, hogy végeredményben a világban minden nap valakinek a születésnapja. És hogy milyen jó lenne, ha sikerülne úgy élnünk, hogy minden napot ebben az áldásban töltünk.
– Ez a gyerekeknek talán még könnyen megy, a felnőttek viszont többnyire már elfelejtették. Ezek szerint nekik is szól ez a mese?
– Törekszem rá, hogy az előadásaim többrétegűek legyenek, egyszerre több korosztályhoz szóljanak. A gyerekek nem egyedül ülnek be a bábszínházba. Ha pedig a szülők, pedagógusok olyan jó fejek, hogy elhozzák őket, akkor mi megpróbálunk nekik is adni valamit.
– A darab rendezője és szerzője is egy személyben. Hogyan született meg a végleges forgatókönyv?
– Régóta bennem kavargó képek és gondolatok értek össze a koncepcióban, amit a látványtervező Maróthy Anna Zorkával és Lengyel Violával, valamint Szászi Petra zeneszerzővel közösen fejlesztettünk. Később a színészek – Dénes Emőke, Fülöp József és Hrisztov Toma – is csatlakoztak ehhez az alkotói folyamathoz. Nekik ugyanis nem csak a szerepformálásra, de a történetre is hatásuk volt. Tartottunk közös improvizáló próbákat, így mindenki segítette, építette az előadást.
– Ezek szerint izgalmas próbafolyamat ért most véget.
– Számomra mindegyik része nagyon izgalmas egy alkotói folyamatnak. Szeretem a kezdeti időszakot, amikor szabadon álmodozunk az alkotótársakkal, kávézókban ülünk, beszélgetünk és ötletelünk. Aztán csodálatos látni, amikor a színészek egész lényükkel formát adnak ezeknek a gondolatoknak. Nagy örömömet lelem a világosító próbákban is. Ezeken általában nincsenek jelen a színészek, viszont valódi képzőművészeti alkotás születik a színpadon, amikor fényekkel festünk. Ettől új életet kaphat az előadás.