Az izraeli nagykövet is gratulált Az év buszsofőrjének

Libagágogás színesítette a Márton-napi ünnepséget ma a Wojtyla Ház udvarán, a Reménység kertjében. Itt kezdődött az a rendezvény, amelynek részeként a hagyomány szerint átadják Az év buszsofőrje címet is. Elsőként Farkas P. József, A Wojtyla Barátság Központ alapító igazgatója idézte fel Szent Márton legendáját, amely szerint a ludak közé bújt el püspökké választásakor, a gágogás azonban elárulta őt.
Fekete Szabolcs atya, a Szentcsalád Plébánia plébánosa részletesen beszélt Tours-i Szent Miklós életéről, örökségéről. Megemlékezett Klingert Gizelláról, a Wojtyla Ház idén elhunyt önkénteséről is, aki évtizedeken keresztül dolgozott a közösségért, a szegények támogatásért. Az atya felszentelte az emlékére készült táblát is, amit megkoszorúztak az ünnepségen.

Ezután egy különleges vendéget köszöntöttek a barátság központ előtt. Megtisztelte az ünnepséget jelenlétével Maya Kadosh, Izrael budapesti nagykövete is, akit dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő és Jánosi István tanácsnok is fogadott. Bemutatták számára a Wojtyla Ház munkásságát, és beszéltek a városi zsidóság múltjáról, jelenéről. Maya Kadosh jókívánságait megörökítette a Wojtyla Ház emlékkönyvében is.

A kötetlen beszélgetés után a népkonyhán folytatódott az ünnepség, ahol Oskolás János saját versével köszöntötte Az év buszsofőrjét, akinek Farkas P. József adta át az elismerést. Mint elhangzott Derecskei Gábor, héber nevén Gabris Solomon a helyi zsidó közösség megbecsült tagja, aki pontosságával, kedvességével és udvariasságával vívta ki az utasok megbecsülését. Hári Ernő, a Kecskeméti Közlekedési Központ ügyvezető igazgatója elmondta, nagyon fontosnak tartja, hogy civil kezdeményezésként született meg a díj, és hogy nem a vezetőség, hanem az utazó közönség véleménye alapján ítélik oda. Ez is növeli az értékét.

Maya Kadosh, izraeli nagykövet személyesen is gratulált Derecskei Gábornak. Kiemelte, hogy munkája során szeretettel, tisztelettel fordul utasai felé, ezzel is képviseli a Tórában foglalt alapvető értékrendet. Az év buszsofőrje meghatódva mondott köszönetet, majd a Kodály diákjainak műsorával zárult az ünnepség.
