Bajnok vagyok - Családi programot szerveztek értelmi sérült gyermek számára

A Kecskeméti EGYMI Juhar Utcai Óvodája, Általános Iskolája értelmileg sérült gyermekeinek és szüleinek részére szervezte meg ma délelőtt a Bajnok vagyok elnevezésű eseményét a Lendületben a Széchenyivárosért Egyesület az EGYMI tagintézményével közösen. Több mint 150 gyermek és hozzátartozója vett részt a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban megrendezett gyereknapi programon, ahol a megnyitón a tagintézmény igazgatónője, Tóth Marianna, valamint Gál Zsombor önkormányzati képviselő, a szervező egyesület elnöke köszöntötte őket. Az eseményen részt vett Boronkay Péter is, aki sportszeradományát itt adta át az intézménynek.
A gyerekek délelőtt játékos sportvetélkedőkön vettek részt, a rendőrség és a kecskeméti kórház jóvoltából pedig egy rendőrautót és mentőautót is megismerhettek közelebbről is. A délig tartó programokat közös ebéd követte, majd a Mese-Zene-Bona gyerekműsoron Gregus Anikóval táncoltak, meneteltek, tisztelegtek a gyerekek, még havat is varázsoltak nekik a forró napsütésben. A nap folyamán a Szent-Györgyi Albert Technikum tanulói segítettek önkéntesen a programok lebonyolításában.
A hagyományteremtő rendezvényt, melynek ötletgazdája a Lendületben a Széchenyivárosért Egyesület részéről Fábián János, a második alkalommal szervezték meg Kecskeméten, célja idén is a tolerancia és az empátia erősítése volt.
