Bán Jánosnak adja át a Kecskemétfilm vezetését Mikulás Ferenc

– Feri, 53 éve vagy a Kecskemétfilm ügyvezetője, teljesült-e az, amit annak idején elképzeltél?

M.F.: – Visszatekintve a kezdetekre nagyjából azt képzeltem el a főtéren állva, mint ami megvalósult. Úgy gondoltam, hogy kicsit gyorsabban történik majd mindez, de ez nem rajtam, inkább a társadalmi viszonyokon múlott. Ügyvezetőként csak az lett volna a dolgom, hogy nyereséget hozzak a tulajdonosoknak. Ezzel szemben nem csak külföldi bérmunkát és koprodukciókat készítettünk, hogy fenntartsuk a céget, hanem felvállaltuk a nemzeti animáció- és filmgyártás ügyét. Azoknak az értékeknek a megőrzését, amelyekbe beleszülettünk. Így készülhetett el a Magyar népmesék, a Mesék Mátyás királyról és a Mondák a magyar történelemből sorozat.

– Mire vagy a legbüszkébb ebből a legendás öt évtizedből?

M. F.: – Talán arra az alkotói csapatra, akiket sikerült a stúdióban kinevelni. Egyetemi, főiskolai végzettség nélküli fiatalokat vettem fel, közülük pedig tíz kollégánk elnyerte a Balázs-Béla-díjat. Örömteli érzés, hogy munkatársaim elfogadták javaslataimat, ezáltal egy kicsit a stúdió arculatát is sikerült meghatároznom.

Nagyon fontos volt számomra, hogy Kecskeméten itthon legyünk. Ezért is nagy büszkeség, hogy nyolc bölcsődét és óvodát, a kórház gyermek- és csecsemő osztályát, tavaly óta pedig a gyerekpszichiátriának falait is a Magyar népmesék figurái díszítik, de a Sheraton szobáiban is láthatják a vendégek a mesék jeleneteit. A művészeti szakközépiskolában animátor képzés működik, terveink szerint hamarosan megvalósul Kecskeméten a Magyar Animáció Háza is, az egyetemen pedig elindul az animációs képzés.

Filmjeinken keresztül nagyon sok ember megismerte a várost. A Magyar népmesék sorozatnak, amely a magyar mellett angol és kínai változatban is látható a Youtube-on, mára 184 millió megtekintése van. Havonta kétmillióval növekszik a nézők száma. Azt hiszem, ennél többet nem tehetünk a hazai animációért.

–  Régóta várja a magyar és a nemzetközi közönség a Magyar népmesék folytatását. Van remény az újabb részekre?

M. F.: – Annak idején Jankovics Marcell barátommal a Toldi sorozat gyártásakor beszéltünk arról, hogy az óriási nemzetközi érdeklődésre tekintettel folytassuk a sorozatot. Két éven keresztül próbálkoztam a Magyar Televíziónál, illetve a Nemzeti Filmintézetnél, mindhiába. Végül a kulturális minisztert kértem fel, és ő támogatta újabb 13 rész készítését. Így nagy örömünkre már el is kezdődött a gyártás.

– Mikor érezted úgy, hogy eljött az idő, hogy gondoskodj az utódodról az ügyvezetői székben?

M. F.: – Fizikailag és szellemileg most sem érzem, hogy nekem abba kellene hagynom. Gondolatban továbbra is én viszem a stúdiót. Arra viszont gondolnom kellett, hogy ha azt szeretném, hogy sima legyen az átmenet, akkor időben kell átadni az ügyvezetői feladatokat. De csakis úgy, hogy tudjak segíteni annak, aki ezt átveszi tőlem. Így június 1-jétől Bán Jánost kértem fel erre a posztra.

– János, mit szóltál a felkéréshez?

B. J.: – Derült égből villámcsapásként ért, de egyértelmű volt, hogy elfogadom. Újságíróként végig kísérhettem a stúdió sikereit, bepillanthattam a fesztiválokba is. Emlékszem, milyen óriási élmény volt, amikor zsűritag lehettem a KAFF-on, és ott lehettem az egész rendezvényen. Aztán egyik napról a másikra jön egy lehetőség, hogy részt vegyek ebben a munkában. Erre egyszerűen nem lehetett nemet mondani.

– Felmerült más neve is, vagy egyértelmű volt a választás?

M. F.: – A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem leköszönő rektorát, Fülöp Józsefet is megkérdeztem, vállalná-e a feladatot. Egy picit gondolkodott is rajta, de aztán annyiban maradtunk, hogy Budapestről nem lehet megfelelően menedzselni a stúdiót. Ezért is örültem annak, amikor egy városházi egyeztetés után összefutottunk Jánossal, és rákérdeztem a dologra. Régóta ismerjük egymást, többször segítette már a stúdiót. A Nemzeti Kulturális Alap kuratóriumi elnökeként az Árpádházi szentek sorozat elindítása például az ő támogatásával történt. Az M5 igazgatójaként pedig kiváló riportműsort készíttetett rólunk. Írói munkásságát is régóta ismerem, ezért is megnyugtató számomra, hogy neki adhatom át az ügyvezetői feladatokat.

B. J.: – Számomra az első találkozás Ferivel nem bizonyult olyan örömtelinek, én ugyanis annak idején jelentkeztem ide rajzolónak. Az volt az álmom, hogy képregényrajzoló legyek, és elhoztam ide a „fantasztikus” műveimet, azt hittem, önmagukért beszélnek majd. Feri azonban közölte velem, hogy nagyon jók, de nem eléggé. A rajzolói karrierem ezen a ponton véget ért, és el is döntöttem, hogy akkor inkább írni fogok. Úgyhogy közvetett módon nagyon sokat köszönhetek annak a találkozásnak.

– Milyen hatással voltak rád a stúdió rajzfilmjei?

B. J.: – Nemzedékek nőttek fel a kecskeméti rajzfilmstúdió meséin, én azonban arra is emlékszem, milyen büszkeséggel töltött el, hogy a Magyar népmesék, a Magyar mondák és a Mesék Mátyás királyról című sorozat az én városomban készült. Később újságíróként is évtizedekig jártam a stúdióba, és ez a büszkeség egyre erősödött bennem. Mindig is úgy éreztem, hogy a Kecskemétfilm városunknak egy olyan kimagasló kulturális alapértéke, amit nem becsülünk meg eléggé.

– Feri, hogy látod, mi kell ahhoz, hogy valaki alkalmas legyen erre a posztra?

M. F.: – Elsősorban egy kis megszállottság. De nagyon fontos a produceri szemlélet, valamint az, hogy az új vezetőnek is legyen víziója a stúdió működésével kapcsolatban. Ugyanakkor vegye figyelembe az elmúlt 53 év eredményeit is. Ennek tükrében teremtse meg az elképzelései megvalósításához szükséges anyagi és a személyi feltételeket.

Amikor külföldre mentek a kollégáim a rendszerváltás idejében, nem sértődtem meg, hogy elhagyták a stúdiót. Inkább megfűztem őket, hogy képviseljenek minket szerte a világban. Ezért is szoktam mondani, hogy a nehézségek teszik az embert kreatívvá. Ha valakinek nagyon simán mennek a dolgai, nem kell megküzdeniük érte, kevésbé motiválja őt a helyzet.

– János is megküzdött azért, hogy Hunyadi regényeiből hamarosan elkészüljön a történelmi filmsorozat.   

B. J.: – Remélem, a rajzfilmstúdiónál gyorsabban mennek majd a dolgok. A Hunyadi megfilmesítése ugyanis 11-12 éves odüsszeia után jutott olyan stádiumba, hogy egy nagy nemzetközi koprodukció keretében létrejön, és 2025-ben képernyőkre kerülhet. Eleinte lehetetlen feladatnak tűnt, sokkal nehezebbnek, mint amiről most beszélünk. Itt hihetetlen érték hever az asztalon, nincsenek kérdőjelek.

– Azért nyugtasd meg a Hunyadi-rajongókat is, hogy nem kell sokáig várniuk az új kötetekre!

– Íróként is sokat dolgozom, ezt szeretném megőrizni a jövőben is. A Hitel könyvkiadónál portfólióépítő főszerkesztő vagyok, oda vittem a saját könyveimet is. Ott is egy hasonló, értékalapú építkezés folyik, mint itt, a stúdióban.

– Hogyan készültetek fel az átállásra?

MF.: – Több hónapja rendszeresen találkozunk, és hetente néhány napot dolgozunk együtt. Többnyire beszélgetünk, kimutatásokat készítek János számára, a kollégáim is mindenben segítik őt abban, hogy minél inkább megismerje a stúdióban folyó munkát. De én sem hagyom magára. Ott leszek a régi épületben mint fesztiváligazgató, és készítem elő a jövő évi KAFF-ot. Emellett az Animáció Házának ügyeit is viszem tovább.

BJ.: – Ez számomra feltétele is volt annak, hogy elfogadjam a felkérést. Úgy gondolom, hogy másképp nem is működhetne. Valószínűleg ilyen lehetett az, amikor valaki Walt Disney-től átvette a céget. Képtelenségnek tűnhet, hogy más vezesse a rajzfilmstúdiót, mindenki Feri személyiségéhez köti. Az, hogy ő továbbra is itt lesz, intézi a KAFF és az egyetemmel kapcsolatos feladatokat, számomra garancia volt arra, hogy ebbe érdemes belevágni.

MF.: – Csák János innovációs és kulturális miniszter néhány havonta tart művészeti szimpóziumokat. Egymástól függetlenül mindkettőnket meghív rá. Ez is azt igazolja, hogy János a maga területén is nagyon fontos dolgot csinál, ahogyan mi, a munkatársaimmal is. Ha pedig ez a kettő találkozik, abból csak jó dolog születhet.

– Szerte a világban ismertek, elismertek a Kecskemétfilm alkotásai, mostanában mégis alig készülnek új, hazai rajzfilmek. Mi ennek az oka?

M. F.: – Nem egy egyszerű dolog napjainkban animációs filmet készíteni, jelen pillanatban nem irányul akkora figyelem a műfajra, mint a játékfilmekre. Időnként jó ügyekhez is szinte úgy kell összekaparni a pénzt. Jó példa erre a Cigánymesék sorozat, amin napjainkban is dolgozunk. Ez egy picit a Magyar népmesék folytatása is. Az ember azt gondolná, hogy ha létezik az európai közösség által elfogadott roma stratégia, akkor könnyű rá finanszírozást találni. Pedig sajnos nem így van. Tíz éve készül, és mindig csak egy-két filmre kapok támogatást, így sokáig tart, mire végre elkészül mind a 26 rész.

Pedig nem csak a romák, a magyarok körében is nagy sikere van, különösen a fiatalok nézik szívesen. De bízom abban, hogy Jánosnak ez személyes kapcsolatai révén sikerül, és meg tudja teremteni azoknak a filmeknek a forrását, amelyeket a kollégáinkkal közösen kitalálunk.

B. J.: – Én úgy gondolom, hogy ez csak egy fatális tévedés lehet. Ha van egy alkotócsapat, van tehetség, van hagyomány és igény is van a rajzfilmekre, akkor nem lehet, hogy ne találjunk rá forrást. A kecskeméti rajzfilmstúdióban készült filmek nemzedékek DNS-ébe ivódtak. Emlékszem, milyen hátborzongató élmény volt, amikor a franciaországi foci EB-n az osztrákok legyőzése után a több tízezres magyar közönség spontán kezdte énekelni a Magyar népmesék főcímdalát. Én magam is akkor döbbentem rá, hogy olyan mélyen a génjeinkbe ivódott az a vizuális kultúra, az a zene, az az értékrend, amit a Magyar népmesék képvisel, hogy örökre a részünkké vált. Éppen ezért több mint elgondolkodtató, hogy a Magyar Televízió a rendszerváltás óta nem rendel ilyen alkotásokat. Ezért nagyon bízom abban, hogy tulajdonképpen nyitott ajtón kell majd kopogtatnunk.

– Akkor új ügyvezetőként elsődleges feladatod lesz a finanszírozási ügyek rendezése?

B. J.: – Nehéz sorrendet állítani, egyik feladat összefügg a másikkal. A legfontosabbnak azt tartom, hogy ne csak bérmunkára támaszkodhassunk. Legyen olyan tartalom, amit szívesen készítenek az alkotók, és ami méltó a stúdió hagyományaihoz. Ferivel mindketten mélyen hiszünk abban, hogy ennek a stúdiónak küldetése van. Sehová nincs leírva, de egyértelmű számunkra. A hagyományra építve, a mai kor elvárásaihoz igazodva kell értéket teremtenünk a mai kor gyerekei számára. Ők ugyanis már nem olyanok, mint a korábbi nemzedékek gyermekei voltak. Magasabb lett az ingerküszöbük, változott az érdeklődésük, de vannak olyan örök értékek, amelyekre építkezhetünk. Ehhez pedig szükség van olyan kollégákra is, akik ezt a fajta kihívásokat frissebben kezelik.

Óriási élménye volt nagyon sok nézőnek, hogy hosszú évek után készült egész estés magyar rajzfilm, a Toldi, ami a régi értékeket jelenítette meg. Ennek azonban nem szökőévekben egyszer lenne ideje. A műfajnak és az általa képviselt értékrendnek állandóan jelen kellene lennie egyrészt a televízió képernyőjén, másrészt az online térben is.

M.F.: – Talán most több esélyünk van a küldetésünk folytatására. A vezetőváltás egybeesik a magyar animációs szakma megújításával is. Több éven keresztül forszíroztam a Nemzeti Filmintézet vezetésénél, hogy a magyar animációban jóval több van, mint amit a támogatások révén elérhetünk. Úgy néz ki, hogy végre termő talajra hullott a mag. Egy stratégiai elképzelés alakult ki a magyar animáció megújításával kapcsolatban. Elképzelhető, hogy több pénz jut a műfajra, és a Jánossal közösen összeállított terveinkből minél több megvalósulhat. Bízunk abban is, hogy televízióval is rendeződik a viszonyunk, jelenleg ugyanis a filmintézettel való egymásra mutogatás a jellemző.

– Milyen produkciók készülnek jelenleg a stúdióban?

M.F.: – A Magyar népmesék mellett folytatódik az Árpád-házi szentek sorozat, ezen kívül Glaser Kati Városi legendák sorozatának felhasználásával egy tévés special van kilátásban. Gyártjuk már Szoboszlay Eszter egyedi filmjét is, valamint több külföldi megrendelésen is dolgozunk.

– Június 1-je után több időd jut a pihenésre, Feri?

– Azt hiszem, én nem is tudom, mi az a pihenés. Ha valami sikerült, nem tudok lazítani, hanem az újabb feladatokon jár az agyam, hogyan tudok az újabb kihívásoknak megfelelni. Ez nyilván most valamilyen formában átalakul. Talán több időm lesz majd. Ezért arra gondoltam, hogy tanulságként érdemes lenne megírnom ennek az 53 évnek a történetét. Talán érdekes egy olyan ember sztorija, aki a geodétáknál segédmunkásként csavargott az országban, mert kirúgták az összes középiskolából. Egyetemre se vették fel, sőt csak büntetőszázadban volt használható a katonaságnál. Ezután dr. Matolcsy H. György, a Pannónia volt igazgatója mégis bizalmat szavazott neki, és rábízta, hogy hozzon létre egy vidéki stúdiót. Ha ilyen hendikeppel sikerült neki mindez, talán másoknak is erőt adhat a nehézségek leküzdéséhez…