Birkózó legendák emlékversenye Kunszentmiklóson

A kunszentmiklósi emlékverseny két kiemelkedő magyar sportági legenda, Balla József és Bíró Károly életműve előtt tisztelgett. Az ünnepélyes megnyitó a délelőtti órákban vette kezdetét, bevonva a nézőket a sportág szellemiségébe. Beszédet mondott a sportlegenda Bíró Károly fia, majd zenés-táncos műsor következett. A rendezvényt a Kunszentmiklósi Birkózók Közössége és a Kecskeméti Sportiskola közösen szervezte nagy hangsúlyt fektetve arra, hogy minél több érdeklődőt vonzzanak a szőnyeg mellé. Ám nem csak a közel 200 kisgyermek első és sokadik meccse kapott hangsúlyt az emlékversenyen, hanem a körzet sportdiplomáciai kapcsolatait is erősíteni szánták a rendezvénnyel, nem beszélve az utánpótlás toborzásáról. Ezt fejtette ki Dajka Zsolt, kecskeméti vezetőedző is.
A vetélytársak összefogása, a 200 elszánt gyermek odaadása és az esemény egész miliője visszaidézte az egykori kecskeméti és kunszentmiklósi birkózóikonok szellemiségét. A névadás nem volt véletlen, fejtette ki Banó Csaba, a Kecskeméti Sportiskola birkózószakosztályának vezetője.
A gyermekek sorában versenyzett Az U11-es korosztályban már gyakorlott, több mint 10 versenyes kecskeméti Gyulai Marcell, aki kifejtette, hogy neki ugyanúgy szenvedélye a birkózás, mint bármely más tízévesnek a foci.
A kecskeméti és kunszentmiklósi birkózók összefogásából láthattunk egy emlékversenyt, ami után joggal bizakodhatunk a körzeti birkózás második aranykorában.
