Bodycheck – Győzelemmel indították a szezont a KESI Sólymok

Szombat délelőtt még a változatos időjárás ellenére is zajlott az élet a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban, ugyanis a KESI Sólymok jégpályáján került sor az U18-as 3x3 jégkorong bajnokság keleti alapszakaszának első fordulóira. A házigazdán kívül még a Marosi Pengék és a Sportországi Cápák mérték össze tudásukat. Annak ellenére, hogy egy kifejezetten akciódús, kemény, fizikális sportágról van szó, amihez ráadásul speciális körülményekre van szükség, kifejezetten vonzó a fiatalok és a szülők körében egyaránt.
Az első meccsen győzelemmel indították a szezont a KESI Sólymok, így nagy elánnal vetették bele magukat a második mérkőzésbe. 3x15 perc a játékidő után a győzelem 3, büntetőkkel kiharcolva 2 pontont ér. Jelenleg 109 játékossal foglalkoznak a KESI jégkorong szakosztályában és ez a szám egyre nő.
– Amikor a szülők elhozzák 2-3 alkalomra a gyereküket és kipróbálják ezt a sportágat, rájönnek, hogy rengeteg mindent fejleszt és nagyon sok mindenre még terápia is tud lennie a jégfelület. De akár egy közös családi program is lehet, ezért az évek folyamán növekvő tendenciát mutat a játékosok száma - tette hozzá Altmann Márk.
A puding próbája az evés, szokták mondani. Természetesen a védőfelszerelés biztosítja a védelmet, de ahogy bármilyen más sportágban, itt is fordulnak elő sérülések. Mindezek mellett természetesen közönségkorcsolyázásra is van lehetőség hétvégente azoknak, akik csak csúsznának egyet a jégen.
