Összesen több mint 2,6 milliárd forint értékű turisztikai fejlesztés kezdődhet el Bács-Kiskun vármegyében a TOP Plusz program keretében, miután aláírták négy jelentős aktív turizmust érintő projekt támogatási szerződéseit.
Tenyész- és tömőkacsa telepen is madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Bács-Kiskun és Békés vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása és a járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van. A Nébih felhívja a figyelmet, hogy mindent meg kell tenni egy újabb nagy kiterjedésű járvány elkerülése érdekében.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1134-en lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468.000 forint.
A gazdasági nehézségek ellenére a magyar munkaerőpiac továbbra is viszonylag stabilnak mondható. Bár a foglalkoztatottak száma az elmúlt időszakban kis mértékben csökkent, és a munkanélküliségi ráta is emelkedett, a munkaerő iránti kereslet több ágazatban is jelentős maradt. Ugyanakkor az egyes térségek foglalkoztatási helyzetében számottevő regionális különbségek figyelhetők meg.
Tavalyelőtthöz képest 2023-ban nőtt a Bács- Kiskun kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma. Kecskemét vitte a prímet, de Kiskunmajsa, Tiszakécske és Kiskőrös sem panaszkodhat.
Nem volt sok dolga a tűzoltóknak szilveszterkor a vármegyében, december 31-én és január 1-jén mindössze három esethez riasztották a szakembereket, Kecskeméten pedig sehová nem kellett kivonulniuk. A Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: egyik esetben sem történt személyi sérülés.
Növényvédőszer mosódott Akasztón az ivóvíz-rendszerbe. Hétfő óta csak a lajtos kocsiból hozott vízből lehet főzni és inni a Bács-Kiskun megyei településen, de a napi három liter kevés a helyieknek — adta hírül a Hírklikk.
Ünnepélyes keretek között adták át ma (kedden) Kecskemét új tűzoltólaktanyáját. A többszintes, három szárnyból álló épület egyszerre biztosítja majd a tűzoltóság, a katasztrófavédelmi kirendeltség és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság működését.
A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva országosan idén mostanáig mintegy 50 százalékkal nagyobb volumenben végeztek kaszálási munkákat a Magyar Közút szakemberei. Bács-Kiskun vármegyében összesen 2200 kilométernyi országos közút tartozik a társaság kezelésébe, melyek mentén idén már 18,4 millió négyzetméternyi felületen végeztek kaszálási tevékenységet a helyi mérnökségek. Az utóbbi hét jelentős csapadékmennyisége után ismét nagyobb fokozatra kapcsolnak a szakemberek.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.