Sérülésmentes volt megyénkben a szilveszter

2024. 01. 02., 12:40
Nem volt sok dolga a tűzoltóknak szilveszterkor a vármegyében, december 31-én és január 1-jén mindössze három esethez riasztották a szakembereket, Kecskeméten pedig sehová nem kellett kivonulniuk. A Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: egyik esetben sem történt személyi sérülés.
Forrás: LGR

Szilveszter napján országosan 204 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ezek közül 143 eset igényelt tűzoltói beavatkozást. Bács-Kiskun vármegyében nem akadt sok dolga a tűzoltóknak. December 31-én délután futott be az első bejelentés Városföldről.

—  A kecskeméti hivatásos tűzoltók rövid időn belül a helyszínre értek, ahol öt körbála égett, a kollégáim a tüzet kéziszerszámokkal eloltották. A következő jelzés éjfél előtt nem sokkal érkezett, petárdát dobtak egy lakóház tetejére Kiskunhalason, a Vezér utcában. A kiskunhalasi hivatásos tűzoltók kiérkezésére tűz és füst már nem volt, a tető kissé megolvadt ­ — árulta el Kovács Andrea tűzoltó főhadnagy, a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Január 1-jén kora hajnalban egy személyautó borult árokba Kömpöc határában, a kiskunmajsai tűzoltók áramtalanították a járművet, majd átadták a helyszínt a rendőrségnek. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.

—  A hagyomány szerint amilyen az év első napja, olyan lesz a többi is. Remélem, hogy az állampolgárok hagyománykövetőek lesznek és ezt a tendenciát fogják követni az év többi napján is — fejezte ki reményét Kovács Andrea.

A szilveszter sérülésmentesen telt, bízzunk benne, hogy év közben sem kell sok esethez kivonulniuk a tűzoltóknak.