Négy nap, több mint 170 szakember és rengeteg látványos kísérlet – idén Kecskemét adott otthont az ország legnagyobb fizikatanári találkozójának. A 66. Országos Fizikatanári Ankét és Eszközbemutató zárásaként a legötletesebb bemutatókat díjazták a Neumann János Egyetemen.
A 2025-ös Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztiválon a DIGIC LEGJOBB MAGYAR ANIMÁCIÓS FILM-nek járó különdíját Szoboszlay Eszter rendező kapta TALÁLKOZÁS című filmjéért. Az Országos Diákzsűri a LEGJOBB MAGYAR GYEREK RÖVIDFILM díját a Tóth-Pócs Roland és Balajthy László rendezésében készült BOLDIMO HEGEDŰJE című epizódnak ítélte a Cigánymesék sorozatból.
A Cinemira Nemzetközi Gyermekfilm Fesztivál Pitch fórumán díjazták Sárközi Betti animációs rövidfilmtervét. A hős, akit csodálok című animációs alkotás a zsűri szakmai díját nyerte el a Pitch fórumon. Sárközi Bettivel a Kiemelőben beszélgettünk.
A Cinemira Nemzetközi Gyermekfilm Fesztivál Pitch fórumán díjazták Sárközi Betti animációs rövidfilmtervét. A hős, akit csodálok című animációs alkotás a zsűri szakmai díját nyerte el a Pitch fórumon. Sárközi Bettivel a Kiemelőben beszélgettünk.
A Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda is részt vett az V. Életmódorvosi és II. Mozgás Receptre Konferencián Mezőkövesden, ahol az egészségmegőrzés, a mozgás és a megelőzés témakörében hangzottak el informatív előadások. Kecskemét városát díjazták is az eseményen. Kiderült, hogy a Mozgás receptre program keretein belül 3. helyet értük el a beváltott receptek számával.
A Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda is részt vett az V. Életmódorvosi és II. Mozgás Receptre Konferencián Mezőkövesden, ahol az egészségmegőrzés, a mozgás és a megelőzés témakörében számos új, hasznos információval gazdagodtak. Kecskemét városát díjazták az eseményen. Kiderült, hogy a Mozgás receptre program keretein belül 3. helyet értük el a beváltott receptek számával.
Aszfaltrajzversenyt, labdarúgóversenyt, kézműves foglalkozást, sakkversenyt, kiállításokat és bográcsfőző versenyt is rendeztek a XXI. Hunyadivárosi Napokon. A programok csütörtöktől szombatig tartottak, amikor átadták a Hunyadivárosért díjat, köszöntötték Hunyadiváros legfiatalabb tagjait, valamint megkoszorúzták a Hunyadi téri lovasszobrot.
Idén második alkalommal hirdeti meg a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány azt a szakdolgozói díjat, amellyel a gyermekegészségügyben dolgozó, kiemelkedő emberi és szakmai teljesítményt nyújtó ápolókat ismeri el. A tavalyi elismerés sikere után a megduplázott összdíjazáson túl még egy változást hoz a 2025-ös jelölési időszak: idén már nemcsak egészségügyi szakemberek, hanem bárki, akár a betegek, szülők és hozzátartozók is jelölhetnek olyan szakdolgozókat, akik az életük egyik legnehezebb időszakában támogatást és biztonságot nyújtottak számukra. A jelöléseket augusztus 4-ig várja az alapítvány.
Örökzöld díjjal köszönte meg a Hírös Agóra a Bocskai utcai Óvoda teljes közösségének a „ZÖLD PARTNERSÉGET”, azt, hogy már évek óta aktívan és rendszeresen jelen vannak környezetvédelmi programjaikon, részt vesznek a Hírös Agóra Föld Napi játszóházas programján, a Méhek Világnapján, a Környezetvédelmi Világnap eseményein. Ők azok a gyermekek, akik 2025-ben kiemelt szereplői, résztvevői voltak a FlórAgóra kertészkedésnek is.
Tehetséggálát tartottak a Városháza dísztermében a II. Kecskeméti Ifjúsági Fesztivál keretében péntek délután. A gálán a most záruló tanévben legkiemelkedőbb eredményeket elért kecskeméti diákokat és felkészítő tanáraikat díjazták hét kategóriában és három korosztályban.
Második helyet ért el Kecskemét a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programja 2024. pályázatán a CédrusNet Kecskemét Programmal. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége pályázatának köszönhetően egymillió forintos díjban részesült a város.
A magyar önkormányzatok kiválóságai, inspiráló képviselői és szakemberei adtak elő 2024. november 26-án Gödöllőn. A TÖOSZ és partnerei szervezésében a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok program 2024. évi szakaszának legjobbjai versengtek a helyezésekért és a díjakért a pályázat utolsó, prezentációs szakaszában.
Több, nemzetközi elismerés után a hétvégén zárult Alexandre Trauner ART/Film Fesztiválon az Ulrich Gábor rendezésében készült, Rekonstrukt című kísérleti, animációs film elnyerte a képzőművészeti kategória legjobb magyar alkotásának járó első díjat.
Több, nemzetközi elismerés után a hétvégén zárult Alexandre Trauner ART/Film Fesztiválon az Ulrich Gábor rendezésében készült, Rekonstrukt című kísérleti, animációs film elnyerte a képzőművészeti kategória legjobb magyar alkotásának járó első díjat.
Pénteken délután ünnepélyes keretek között adták át a XXVII. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás díjait. Kecskemét Megyei Jogú Város nagydíját idén Nyárlőrinc érdemelte ki, a közönségdíjat pedig Helvécia vehette át. A nagyközség installációjára ugyanis a mai napig 530 szavazat érkezett.
Pénteken délután ünnepélyes keretek között adták át a XXVII. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás díjait. Kecskemét Megyei Jogú Város nagydíját idén Nyárlőrinc érdemelte ki, a közönségdíjat pedig Helvécia vehette át. A nagyközség installációjára ugyanis a mai napig 530 szavazat érkezett.
Zárt ülésén döntött ma a képviselő-testület arról, kik érdemelték ki idén a város legrangosabb elismeréseit, többek között a Város Kulcsa díjat, illetve a katona József-díjat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.