Egyhangúlag fogadta el a képviselőtestület azt a rendelettervezetet, amelynek értelmében a zártkertként nyilvántartott ingatlanok tulajdonosai kérelmezhetik a földhivatalnál az ingatlan művelés alól kivett területként való bejegyzését. A polgármester javaslatára egy év után felülvizsgálják a kialakult helyzetet, hogy elkerüljék az esetleges problémákat.
Egyhangúlag döntött a csütörtöki közgyűlés a város Zöldinfrastruktúra Fejlesztési és Fenntartási Akciótervéről, az a ZIFFÁ-ról. A program célja, hogy enyhítsük a klímaváltozás hatásait, ezzel együtt növeljük Kecskemét élhetőségét. Ennek érdekében jelentősen növelnék a zöldfelületek arányát a városban.
November 15-én tartotta idei utolsó értékjáró sétáját a Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület. A 2021-ben élete hívott, évről évre egyre népszerűbb esemény szombati helyszíne Kecskemét-Katonatelep volt, ahol rekordszámú érdeklődő vett részt a kiránduláson.
November 15-én tartotta idei utolsó értékjáró sétáját a Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület. A 2021-ben élete hívott, évről évre egyre népszerűbb esemény szombati helyszíne Kecskemét-Katonatelep volt, ahol rekordszámú érdeklődő vett részt a kiránduláson.
Őszköszöntő estebédet tartottak a Törekvés lakótelepen, a helyi sportpályán. Az eseményt a Falu- és Tanyabejáró Alapítvány szervezte, a programot pedig dr. Fekete Gábor alpolgármester is megtisztelte jelenlétével.
Őszköszöntő estebédet tartottak ma a Törekvés lakótelepen, a helyi sportpályán. Az eseményt a Falu- és Tanyabejáró Alapítvány szervezte, a programot pedig dr. Fekete Gábor alpolgármester is megtisztelte jelenlétével.
Szombaton tartották a katonatelepi Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézet Kecskeméti Kutató Állomásán a Mathiász János Általános Iskola tanulói által készített díjnyertes rajzok kiállítását, ahol zenés műsorral kedveskedtek a résztvevőknek. A rendezvényt a Kecskemét-Katonatelepi Ifjúságért Alapítvány szervezte.
Dr. Fekete Gábor alpolgármester vette kezébe a kérdést, hogy pontosan milyen közterület fenntartási feladatokat kell teljesítenie a kecskeméti társasházaknak az épületükhöz tartozó zöldfelületek gondozása terén a július 1-én bevezetett építésügyi jogszabályváltozások következményeként. Az alpolgármester értelemző kérdésekkel a jogalkotó Építési és Közlekedési Minisztériumhoz fordult, a kapott minisztériumi útmutatásból kiderült, hogy a TÉKA ezen szakasza Kecskeméten nem alkalmazandó az új településrendezési terv magalkotásáig.
Dr. Fekete Gábor alpolgármester vette kezébe a kérdést, hogy pontosan milyen közterület-fenntartási feladatokat kell teljesítenie a kecskeméti társasházaknak az épületükhöz tartozó zöldfelületek gondozása terén a július 1-én bevezetett építésügyi jogszabályváltozások következményeként. Az alpolgármester értelmező kérdésekkel a jogalkotó Építési és Közlekedési Minisztériumhoz fordult, a kapott minisztériumi útmutatásból kiderült, hogy a TÉKA ezen szakasza Kecskeméten nem alkalmazandó az új településrendezési terv magalkotásáig.
Ének, ima, közösség – megható búcsúval indították útnak pénteken a Kecskeméti Református Gimnázium 13 végzős diákját, akik az aradi vértanúk emlékére kerékpárral indultak el Aradra. A hagyomány már több mint két évtizedes, a fiatalok számára pedig életre szóló élményt jelent.
Ma (kedd) reggel már a Petőfi Sándor utcán folytatták a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit kft. Forgalomtechnikai csoportjának munkatársai az útburkolati jelek felfestését. A munkálatok az esti órákról áttevődnek a nappaliakra, ugyanis a folyamatosan hűlő levegő nehezíti a festék száradását.
A mai napon, különleges eseményen vehettek részt azok a kecskeméti származású sportolók, akik a nyár folyamán európai vagy világjátékokon vettek részt. A Városházán Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester és dr. Fekete Gábor alpolgármester köszöntötte a nagyszerű eredményeket elért sportolókat és edzőiket.
Jól haladnak a Ceglédi úti kerékpárút aszfaltozásával. A pár héttel korábban elvégzett padkanyesés során derült ki, hogy számos helyen meg van törve a burkolat.
A tiszaföldvári csapat nyerte a XXIV. Gyermekotthonok Labdarúgó Európa Kupa Döntőjét, második helyen pedig Szerbia végzett. A sportesemény szervezője a 25. jubileumi születésnapját ünneplő Egészséges Életmódért Hit és Sport Alapítvány, amely hátrányos helyzetű, állami gondozásban élő magyar és külföldi gyerekek számára biztosította immár 24. alkalommal, hogy labdarúgásban összemérjék tudásukat.
A tiszaföldvári csapat nyerte meg a XXIV. Gyermekotthonok Labdarúgó Európa Kupa Döntőjét, második helyen pedig Szerbia végzett. A sportesemény szervezője a 25. jubileumi születésnapját ünneplő Egészséges Életmódért Hit és Sport Alapítvány, amely hátrányos helyzetű, állami gondozásban élő magyar és külföldi gyerekek számára biztosította immár 24. alkalommal, hogy labdarúgásban összemérjék tudásukat.
Katonatelepen, a Som utca teljes egészében magán terület volt, így az odaépítkező, költöző lakóknak maguknak kellett gondoskodniuk az aszfaltozásról. Végül nem kellett az egészet nekik fizetniük, az önkormányzat is beszállt, fele-fele arányban osztották el a költségeket a város és az ott élők között. A munkálatok ma (hétfőn) kezdődtek el.
Ma (vasárnap) reggel a Messzi István Sportcsarnok elől indult az 57. Nemzetközi Gyermek Játékokra a kecskeméti csapat. Augusztus 3-a és 8-a között Tallinban vetélkednek a fiatalok. A delegációt dr. Homoki Tamás és dr. Fekete Gábor alpolgármesterek valamint Jánosi István önkormányzati képviselő is elkíséri.
20%-kal adják olcsóbban közkedvelt termékeiket a Kecskeméti Széktói Strand vendéglátósai augusztus 1-jétől. Dr. Fekete Gábor alpolgármester posztjából kiderül, hogy azért döntöttek így az eladók, mert látták, hogy „a strand egyre kedveltebb hely a családok számára, továbbá, hogy az önkormányzat is kedvezményes belépőjegyeket kínál a polgárok számára”.
Hinta, libikóka, homokozó és kis játszóház is helyet kap mostantól a borbási játszótéren a gyerekek nagy örömére. Az új eszközök kihelyezését tegnap (csütörtök) kezdték el a szakemberek, még az engedélyeket kell beszerezni és máris a kicsiké a terep.
Tönkrement a Kecskeméti Törvényszék előtti díszkivilágítás. A város vezetése ezt gyorsan orvosolván felkért egy vállalkozót, hogy állítsa azt helyre. Ez azonban nem volt egy egyszerű feladat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.