Pedagógusnap alkalmából meglepetést szerveztek a Szent Imre Iskola oktatóinak ma délelőtt a diákok. Egy néptáncos flashmobbal kedveskedtek nekik. Körülbelül 500 gyermek táncolt egyszerre Csík János és zenekar muzsikájára.
Szombaton délután ismét ellepték a kacagásra hangolt, különös járású emberek Kecskemét főterét, ahol immár negyedik alkalommal rendezték meg a Hülye Járás Napját. A Monty Python legendás „Hülye Járások Minisztériuma” című jelenete ihlette flashmob idén is óriási sikert aratott: közel 400 résztvevővel újabb rekordot döntött a hírös városban.
A KÁEFTÉ, azaz a Kecskeméti Fiatalok Társasága negyedik alkalommal rendezi meg a Hülye Járás Napját. Idén április 5-én 17 órára várják Kecskemét főterére mindazokat, akik szeretnének egy kicsit újra önfeledt gyerekek lenni, és egy közös sétán kiadni magukból a feszültséget. Az eseményen szinte kötelező lesz hülyének lenni. Persze csak egy kicsit. Idén is megválasztják a Hülye Járások Minisztériuma Kecskeméti Járásának Helyben Járó Maniért Menő tisztségviselőjét, érdemes rákészülni, ha valakinek fáj a foga a megtisztelő posztra.
Fennállásának 130. évfordulóját ünnepli idén az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola, melynek alkalmából – valamint a zene világnapja apropóján – a hétvégén flashmobot tartottak a Malom Központban. Ennek kapcsán volt a KTV Kiemelő magazinjának vendége Miklósné Faragó Csilla intézményvezető, akivel az iskola megalakulásáról, történetéről és sikereiről beszélgettünk.
Az M. Bodon Pál Zeneiskola öt évvel ezelőtt írta be magát Kecskemét történelmébe a nagyszabású flashmobjával, amikor a Malom Központ három emeletén egyszerre szólaltatták meg a Trónok Harca ikonikus introját. A Zene világnapja alkalmával a mai napon ismét kedveskedtek a kecskeméti lakosoknak, idén viszont a mesék és filmek nosztalgikus világába repítettek el bennünket.

Mintegy 600 zenész játszott egyszerre szombaton este a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban a CityRocks-KecskemétRocks zárónapján. A fergeteges flashmob hatalmas sikert aratott. Mindenki megtapasztalhatta, micsoda erő, micsoda öröm van abban, ha dübörög a rock.
Csütörtök este egy "bemelegítő" Depeche Mode tribute-koncerttel rajtol el a Főtéren a KecskemétRocks fesztivál, ami pénteken és szombaton a rockzene fővárosává teszi a hírös várost. Péntek délután rockkamion járja be az utcákat, este a szabadidőközpontban fellép a Tankcsapda, a FISH! és a Depresszió, szombat este pedig jön a várva-várt CityRocks-flashmob: több százan éneklik, gitározzák, dobolják majd el közösen a magyar és külföldi rockzene 11 ikonikus slágerét a Benkóban. A flashmob után, 22:30-tól sokak örömére a Mobilmánia és Vikidál Gyula lép színpadra.
Babahordozós édesanyák és gyermekeik lepték meg a főtéren sétálókat színes tánckoreográfiákkal kedden délelőtt. A Maminbaba kecskeméti tagjai a Születésünnephez kapcsolódva idén is megtartották hordozós latin fitness flashmobjukat.

Ismét lesz CityRocks idén Kecskeméten. Míg 2019-ben egy óriás flashmob keretében zenélt Közép-Európa legnagyobb rockzenekara, addig most egy háromnapos fesztiválon tombolhatunk, melynek része lesz természetesen a 12 dalból álló közös fellépés is. Május 16. és 18. között vendég lesz a Tankcsapda, a Fish!, a Depresszió és a Mobilmánia Vikidál Gyulával. Egy mozgó kamiont is bevetnek a szervezők, amelyen mintegy hatvanan zenélnek majd, és Kecskemét ikonikus helyszínein megállva mini koncertet adnak.
Ünnepi dalokat énekelt a Kecskeméti Fesztivál Kórus a Malom Központban ma 18 órakor. A kórus első megmozdulása nagy sikert aratott, a bevásárlásóközpont nyüzsgő népe mind csodájára járt a flashmobnak.
Örömzene flashmobot tartott péntek este a Csipkefa zenekar. A ritmusos dallamok messziről odacsábították az érdeklődőket. Az örömtáncba bárki beszálhatott, az egyszerű néptánc-koreográfiát pedig még a kicsik is könnyen elsajátították.
Énekkel és néptánccal kívántak boldog karácsonyt a város vezetőinek és Kecskemét minden lakójának a Szent Imre Általános Iskola diákjai szerda délelőtt a Városháza előtt. A város adventi koszorúja körül félkörben felálló gyerekek szívmelengető műsort adtak.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.