Programkavalkád várta a kicsiket és családjukat egész hétvégén Kecskeméten. A Deák téren és környékén a HA Családi Hétvége és Gyereknap 3 napon keresztül kínált programokat.
A Hunyadivárosi Közösségi Ház idén immár harmadik alkalommal szervezte meg a kerület egyik legvidámabb eseményét, a Hunyadivárosi Gyereknapot. A rendezvény vasárnap délelőtt tíztől délután négyig tartott, színes programkínálattal várva a családokat.
Három napos gyereknapi programkavalkád lesz a hétvégén. Május 23-a, péntek délutántól egészen vasárnap délutánig tartanak a HA Család Hétvége és Gyereknap színes programjai a Deák Ferenc téren és annak környékén.
A fenntarthatóságra nevelés volt a kiemelt feladata ma a Hosszú utcai Óvoda Gyereknapi programjának. 9 játékos állomáson vehettek részt a csoportok, melyek között több helyszín is a szelektív hulladékgyűjtésre hívta fel a figyelmet.
A fenntarthatóságra nevelés volt a kiemelt feladata ma a Hosszú utcai Óvoda Gyereknapi programjának. 9 játékos állomáson vehettek részt a csoportok, melyek között több helyszín is a szelektív hulladékgyűjtésre hívta fel a figyelmet.
A fenntarthatóságra nevelés volt a kiemelt feladata ma a Hosszú utcai Óvoda Gyereknapi programjának. 9 játékos állomáson vehettek részt a csoportok, melyek között több helyszín is a szelektív hulladékgyűjtésre hívta fel a figyelmet.
Vidám koncertek, játék és mese - a gyerekek önfeledt szórakozásáról szól az idei hétvége Kecskeméten. Május 23-a, péntek délutántól egészen vasárnap délutánig tartanak a HA Család Hétvége és Gyereknap színes programjai a Deák Ferenc téren és annak környékén. Az esős idő miatt a pénteki programok helyszínei módosulnak. Mutatjuk a részleteket!
Gyermeknap alkalmából ismét megnyílnak a tűzoltólaktanyák kapui a látogatók előtt a hónap utolsó vasárnapján, május 25-én. A korábbi évek hagyományait követve a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok várják azokat a családokat, amelyek szívesen megismernék a tűzoltólaktanyák életét.
Közeleg a gyereknap, és te még mindig nem tudod, mivel lepd meg kamasz gyermekedet? Segítünk a választásban, hogy a meglepetés ne csak menő, hanem praktikus és emlékezetes is legyen! Összegyűjtöttünk néhány ötletet, amelyekkel garantáltan mosolyt csalhatsz az arcára. Itt megtalálod a tökéletes ajándékot!
A tinédzserkor különösen izgalmas időszak – a kamaszok már nem kisgyermekek, de még nem is felnőttek, így az ajándékválasztás terén különösen nagy kihívást jelentenek. A megfelelő meglepetés megtalálása azonban kulcsfontosságú lehet abban, hogy valódi örömet szerezzünk nekik gyereknap alkalmából. Fontos, hogy a szuvenír ne csupán trendi legyen, hanem hasznos, tartós, valamint ha lehet, egyénre szabott is.
Gyermeknapi összejövetelt tartottak pénteken délután a Melinda-parkban. A Kecskemét-Alsószéktóért Egyesület szervezte a programot, amelyen a borongós, szeles idő ellenére is sokan részt vettek.
Gyermeknapi összejövetelt tartottak pénteken délután a Melinda-parkban. A Kecskemét-Alsószéktóért Egyesület szervezte a programot, amelyen a borongós, szeles idő ellenére is sokan részt vettek.
Több mint 300-an látogattak el a hunyadivárosi gyermeknapra. A második alkalommal megrendezett gyermekprogramnak két helyszín, a Hunyadivárosi Közösségi Ház és a Népmese játszótér is helyet adott. A családokat a szervező Pászti András önkormányzati képviselő köszöntötte és invitálta az egésznapos szórakozásra.
Vasárnap fergeteges programokkal ért véget a háromnapos kecskeméti gyereknap. Óriásbábok, mesefigurák felvonulása, koncertek, izgalmas bábelőadások várták a családokat a város főterére. A szervező Hírös Agóra és a Ciróka Bábszínház mindent megtett annak érdekében, hogy boldog legyen a gyerekek számára május utolsó hétvégéje.
Igazi programcunami zúdult szombaton a kisgyerekes családosokra Kecskemét főterén. Egész nap koncertek, bábelőadások, na és persze sok-sok játék és móka várta őket a szervező Hírös Agóra és a Ciróka Bábszínház jóvoltából. A háromnapos gyereknap ezzel nem ért véget, a vasárnap is izgalmas kalandokat ígér minden gyerek számára.
Már pénteken elkezdődtek a gyereknapi programok Kecskeméten, a java azonban még hátra van. Négy helyszínen várják izgalmas kalandokkal, játékkal, mesével, zenés programokkal a családokat. Íme a részletek!
Gyereknapi kalandozás címmel sportdélutánt tartottak pénteken a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola tornacsarnokában. A közelgő gyereknaphoz kapcsolódó esemény közös bemelegítéssel, gyerekfitnesszel vette kezdetét a Zaklajda Team jóvoltából. Ezután több állomás várta a kicsiket, volt többek között kézműveskedés, arcfestés, foci dekázás, amőba játék, kosárra dobás, robotika és akadálypálya is. Családi vetélkedőt tartottak, és Tengeri Attila dobshow-ját is meghallgathatták a gyerekek.
Gyereknapi programdömping várta ma délután a Hetényegyháza Móricz Zsigmond Általános Iskola kis diákjait. Az I. Szarkási Gyermeknapon állatvédelmi előadás, játékok, közösségi mozi és még számos foglalkozás várta a fiatalokat.
Május 24-től 26-ig három napon át várják izgalmas programok a gyerekes családokat Kecskemét főterén a Ciróka és a Hírös Agóra szervezésében, ugyanis péntektől vasárnapig tartanak a gyermeknapi programok Kecskeméten. Lesz minden, ami ámulatba ejti a kicsiket. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk Kiszely Ágnessel, a Ciróka Bábszínház igazgatójával.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.