A megalakulásának 15. évfordulóját ünneplő kecskeméti Lóca Együttes adott nagysikerű koncertet augusztus 23-án a Hírös Hét Fesztivál programjában, a főtéri romkertben. A kora délutáni időpont ellenére hamar megtelt a tér, több százan voltak kíváncsiak az együttes műsorára, amelynek zenei anyaga a közelmúltban megjelent harmadik Lóca hanglemezre, a Sok-sok gyöngyszem című albumra épült.
Őrületes nagy koncertet adott a Bohemian Betyars Kecskeméten a Hírös Hét nagyszínpadán. Ki esernyőben, ki esőkabátban bulizott a magát speed-folk-freak-punknak nevező együttes lehengerlő zenéjére, az igazi rajongókat pedig az se zavarta, hogy bőrig áztak tánc közben.
Már javában zajlanak az előkészületek városunk főterén. Augusztus 20. államalapító Szent István ünnepe és a Hírös Hét Fesztivál kezdete. A Szent István napi ünnepi programok 18, a Hírös Hét Fesztivál 16 órától veszi kezdetét.
Kecskemét és térsége települései ebben az évben is Gasztrohéttel várják a kedves vendégeket a XXVIII. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállításon augusztus 21 – 24. között, ahol a nagyközönség megismerkedhet a térség különleges ízeivel. A Hírös Forrás szökőkút környékén az adott napon bemutatkozó települések 19 órától kínálják a helyben megtermelt alapanyagokból készített, rájuk jellemző, hagyományos, főtt egytálételeiket és desszertjeiket a színpadi programok után, melyet a kilátogató közönség egy kellemes nyáresti vacsora formájában fogyaszthat el a helyszínen. Aki vásárol ezekből a finomságokból, az támogatja a térség településeinek kulturális tevékenységét is.
A Hírös Hét Fesztivál idén is méltó keretet biztosít a térség egyik legjelentősebb értékőrző eseményének, a XXVIII. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállításnak. Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület szervezésében a kiállítás augusztus 21–24. között Kecskemét főterén kerül megrendezésre a Hírös Forrás szökőkút körül.
Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítást augusztus 21-25. között rendezte meg immár 27. alkalommal a Hírös Hét Fesztiválon, a Hírös Forrás szökőkút környékén. Kecskemét és térsége 12 települése mutatkozott be egy nagyszabású térségi seregszemlén, több mint 100 kiállítóval, 12 kulturális műsorral, kézműves bemutatókkal, értékesítőkkel és kistermelőkkel.
Vissza az időben című koncerttel ünnepelte 70. születésnapját Pulius Tibor, a város kiváló gitárosa. Az eseményen az ünnepelt 20 egykori zenésztársa is fellépett.
Csaknem 800-an vettek részt az idei Hírös Vacsorán, további 139-en pedig, bár nem tudtak jelen lenni, támogatói jegy váltásával álltak a rendezvény mellé. Így összesen közel ezer fő támogatta idén a Hírös Vacsorát, ezen keresztül pedig a kecskeméti szakképzésben részt vevő tehetséges, rászoruló diákokat. A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara immár 16. alkalommal rendezte meg a jótékonysági vacsorát a Hírös Hét Feszitvál keretében. A KTV Gazdasági Ablak című műsorában megszólalt Gaál József, az iparkamara elnöke, Gáspár Ferenc, a NAK vármegyei elnöke, valamint Csatos Erika, az Álomjövő Tanácsadó Iroda alapító-tulajdonosa.
A Margaret Island adott koncertet a Hírös Hét Fesztivál utolsó napján, vasárnap este Kecskemét főterén. A Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf alapította csapat hétfős nagyzenekarral lépett fel a Városháza előtti Mercedes-Benz Nagyszínpadon.
Tegnap este a 90. Hírös Hét Fesztivál programjában a főtéri Mercedes-Benz színpadon a Vissza az időben című koncerttel ünnepelte 70. születésnapját Pulius Tibor, a város kiváló gitárosa. Az eseményen az ünnepelt 20 egykori zenésztársa is fellépett.
Kezdetét vette szerdán a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás Kecskemét főterén. 15 órától a szakmai zsűri értékelte a települések installációit, majd 17 órától került sor a hivatalos megnyitóra. A Hírös Forrás szökőkút körüli területen a környék 12 települése mutatkozik be az érdeklődőknek. A kiállítás és a kísérő programok egészen vasárnapig tartanak.

A Hírös Hét Fesztivál szerdai estéje is változatos programokat hozott Kecskemét főterére. A Romkertben fellépett a Boyongó zenekar, Sinkó Lajos BMX-világbajnok rolleres-deszkás-bringás bemutatót tartott a null-kilométerkő közelében, az esti nagykoncerten pedig az ismert kecskeméti gitárost, Pulius Tibort és zenészbarátait hallhatta a közönség a Mercedes-Benz Gyár színpadon. A fesztivált fényfestés is színesítette a Barátok temploma falain és tornyán. Tóth Enikő fotóösszeállítása.
Kezdetét vette szerdán a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás Kecskemét főterén. 15 órától a szakmai zsűri értékelte a települések installációit, majd 17 órától került sor a hivatalos megnyitóra. A Hírös Forrás szökőkút körüli területen a környék 12 települése mutatkozik be az érdeklődőknek. A kiállítás és a kísérő programok egészen vasárnapig tartanak.
A Hírös Hét Fesztivál 90 évéről tart előadást Székelyné Kőrösi Ilona történész, etnográfus a Városháza dísztermében augusztus 20-án 17:00 órától. A Dísztermi krónikák című sorozatba illeszkedő előadást a Hírös Agóra szervezi.
Jövő héten újra fesztiválozhatunk Kecskemét főterén, ugyanis idén 90. alkalommal rendezik meg a Hírös Hét Fesztivált. A fellépők között olyan sztárokat hallhatunk majd, mint Pápai Joci, a Margaret Island, a Papp Gyulával fellépő Ismerős Arcok, Rácz Gergő és Orsovai Reni, de közös produkciót mutat be a Duna Művészegyüttes és a Kecskemét Táncegyüttes is, az ismert kecskeméti gitáros, Pulius Tibor pedig 70. születésnapját ünnepli egy jubileumi koncerttel. A Hírös Agóra által szervezett fesztiválokról, kiemelten a Hírös Hétről beszélgetett Barta Dórával, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatójával Kriskó János kollégánk a KTV Múzsa című magazinműsorában.

Óriási tömeg gyűlt össze a népszerű István, a király rockopera előadására tegnap este. A nézőtér megtelt, a nullkilométerkő melletti kivetítő előtt rengetegen voltak és óriási sikerrel zárult a produkció.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.