A 2025 évi Bács-Kiskun Építészetéért Díj ünnepélyes átadására került sor csütörtök délután a Bács-Kiskun Vármegyei Építész Kamara rendezvényén. A Hírös Agóra KultKaszinóban megtartott esemény kiegészült egy, a Rákóczi úton megtekinthető szabadtéri tárlat megnyitásával is, melyen építész hallgatók fikciós pályamunkái tekinthetők meg arról, hogy a fiatalok hogyan képzelnék el Kecskemétet.
30 évvel ezelőtt, 1995 tavaszán alakult meg Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, hogy segítse tagjai fejlődését, innovációját és gazdasági sikereit. Bár a hazai kamarai rendszer éppen 175 évre tekint vissza, a vármegyei szervezetet 1994-ben egy törvényi előírásnak köszönhetően hozták létre az akkori kor vállalkozói. Az elmúlt évtizedekről és a jövőről is beszélt a KTV-ben Gaál Józsefet elnök.
Az idén 30 éves a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. Az elmúlt évtizedekre
emlékezve rendeztek jubileumi ünnepséget a szervezet kecskeméti székházában csütörtök délelőtt.
Hatodik alkalommal adta ki a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BKMKIK) az Ágazati Kalauz című pályaválasztási kiadványát. Ennek bemutatása történt meg a csütörtök délutáni kamarai Pályaorientációs Tanévnyitón. Ezen olyan pedagógusok vettek részt, akiknek tanítványai ezekben a hetekben döntenek arról, hol folytatják a tanulmányaikat.
Ötödik éve indít közös szemináriumot a Neumann János Egyetem (NJE) és a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BKMKIK). A Kamara a vállalkozásokért című tantárgyra az idén 30 hallgató jelentkezett. Ennek a kurzusnak megnyitóját csütörtök délután tartották az egyetem főépületében.
Jövő héten ismét Hírös Vacsora lesz Kecskeméten. A Bács-Kiskun Vármegyei Iparkamara ismét megszervezi jótékonysági rendezvényét, amelynek a bevételéből a szakképzésben résztvevő, szociálisan hátrányos helyzetű tehetséges tanulókat támogatják.
Kecskemétre érkezett a „Gondosóra info” július 24-én. Az országjárás ezen állomásán is az volt a cél, hogy az életmentő eszköz igénylésére ösztönözzék a lakosságot.
„Jó éve lesz Kecskemétnek látva a most folyó fejlesztéseket.” Ezt Gaál József nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak. A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hangsúlyozta, hogy a kihívások ellenére 2025 második féléve egy erős időszak lesz a gazdaságban.
„Jó éve lesz Kecskemétnek látva a most folyó fejlesztéseket.” Ezt Gaál József nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak. A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hangsúlyozta, hogy a kihívások ellenére 2025 második féléve egy erős időszak lesz a gazdaságban.
A Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kara a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen immár negyedik éve indítja el szabadon válaszható tantárgyát „Kamara a vállalkozásokért” néven. A kurzus hallgatói a Gazdaságtudományi Kar oktatóitól, valamint a vármegye sikeres üzletembereitől és gazdasági szakembereitől tanulhatják meg az üzleti ötletek megvalósításának és egy vállalkozás elindításának a mesterfogásait.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.