Szombaton rendezte meg a teljes Kárpát-medencét felölelő Sereglés 2025. elnevezésű rendezvénysorozatot a Népművészeti Egyesületek Szövetsége a Csoóri Sándor Programnak köszönhetően. A Sereglés napján több tízezer népzenész, néptáncos és kézműves mester ünnepelte a Kárpát-medence népművészetét egy időben, összesen 321 helyszínen. Így történt ez Kecskeméten is, ahol Lukács László és a Kecskemét Táncegyüttes fogta össze azt a sereglést, melyen 150 néptáncos vett részt.
Szombaton rendezte meg a teljes Kárpát-medencét felölelő Sereglés 2025. elnevezésű rendezvénysorozatot a Népművészeti Egyesületek Szövetsége a Csoóri Sándor Programnak köszönhetően. A Sereglés napján több tízezer népzenész, néptáncos és kézműves mester ünnepelte a Kárpát-medence népművészetét egy időben és összesen 321 helyszínen. Így történt ez Kecskeméten is, ahol Lukács László és a Kecskemét Táncegyüttes fogta össze azt a sereglést, melyen 150 néptáncos vett részt.
A gyorséttermek korában felbecsülhetetlen értékű minden lépés, amely a hagyományos magyar kulináris kultúra megőrzéséért történik. Ennek a küldetésnek szentelte magát húsz évvel ezelőtt az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend, amely hétfő délelőtt a lajosmizsei Új Tanyacsárdában ünnepelte fennállásának két évtizedét. Az eseményen az ország vendéglátó szakmájának krémje gyűlt össze Soprontól Szegedig, hogy tisztelegjenek a magyar gasztronómia múltja és jelene előtt.
A tehetséges diákok kibontakozását segítő pedagógusokat jutalmazták 2024-ben is a "Köbüki" tanári ösztöndíjprogram keretein belül, mely a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg, először 2023-ban. Idén különleges büszkeség, hogy az egész Kárpát-Medencében meghirdetett pályázaton a kecskeméti Kodály Iskola tanári karából kiemelkedően sokan, 14-en nyerték el az ösztöndíjat.

Konferenciát és bemutatót szerveztek ma (péntek) a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének Kecskeméti Kutató Állomásán „Alföldi kenyér, szőlő és bor – A Kárpát-medence kincsei” címmel. A rendezvény immár 21. éve tartja össze a borászokat, szőlőnemesítőket, gabonakutatókat és -nemesítőket. A rendezvény célja bemutatni a szőlészet-borászat, illetve a gabonakutatás területén elért eredményeket.

A Magyar Turán Szövetség a legnagyobb magyar hagyományőrző közösség a Kárpát-medencében. A szövetség a Magyar Turán Alapítvánnyal közösen, 2024-ben, augusztus 9-10-11-én Bugacon ismét megrendezi a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlést. A Kurultaj a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket, és olyan összekötő kapoccsá vált, ami az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja. Az ünnep az sztyeppei lovas-nomád népekkel való rokonság révén egy nagy törzsi gyűlés, a magyarokkal rokon keleti népek kulturális találkozója is.
A Magyar Turán Szövetség augusztus 9. és 11. között ismét megrendezi a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző rendezvényét, a Kurultajt a Bács-Kiskun vármegyei Bugacon - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
Közel fél ezer gyalogos és lovas harcos sorakozott fel a hétvégén, Bugacon, a 7. Ősök Napján. A Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepén a Seregszemle mellett a másik legmaradandóbb élményt nyújtó esemény a Nomád felvonulás volt, amellyel a szervezők a honfoglalás időszakát idézték meg.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.