A Kiskunhalasi Járási Ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének minősített esete miatt vádat emelt egy jánoshalmi nővel szemben, aki lakóhelyén másfél éven át, jelentős mennyiségű „kristály” fantázianevű tudatmódosító szert adott el vevői, köztük egy kiskorú részére.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének minősített esete miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki jelentős mennyiségű kristály fantázianevű tudatmódosító szert értékesített vevői, köztük két kiskunmajsai dílertársa és egy fiatalkorú fiú részére.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki ittasan, késsel, vascsővel és fakaróval a kezében kapukat döngetett és autókat rongált meg.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség vádat emelt négy nő ellen, akik alkalmanként változó felállásban, egy hónap alatt, öt településen összesen 14 lopást követtek el jellemzően drogériák, cipő- és ruházati boltok sérelmére.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség súlyos testi sértés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a költözőfélben lévő élettársának segítőjére támadt és ököllel az orrát törte.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy kiskunmajsai áruház parkolójában megpróbálta kikapni a sértett kezéből a pénztárcáját, de mivel ez nem sikerült, falhoz lökte és megütötte áldozatát, hogy a tárcáját megszerezze.
A Kiskunhalasi Járásbíróság 5 év 6 hónap börtönre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 34 éves férfit, akivel szemben kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése, magánlaksértés, zaklatás és könnyű testi sértés miatt vádat emelt egy helybeli férfival szemben, aki nem törődött bele a szakításba, ezért nemcsak leskelődött utána, de kocsival üldözte és a házában is rátört volt párjára.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kifosztás és lopás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki kevesellve a szülői támogatást, nemcsak az apját lopta meg, de beteg nagyanyját is kifosztotta.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség minősített rablás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki az utcán fellökte az előtte nehézkesen járó, idős sértettet azért, hogy a zsebéből kilógó bankjegyeit megszerezze.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt vádat emelt egy anyával szemben, aki az autója beindításakor, figyelmetlensége miatt úgy lépett le a kuplungról, hogy a sebváltó még sebességben volt, emiatt a megugró gépjármű fellökte a nő egyéves kislányát.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség a bűncselekmény felismerésére és elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben. Az elkövető a háza előtt ellökte a 84 éves sértettet, aki emiatt elejtette a táskáját, amit a vádlott felkapott és azzal elfutott.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem és jelentős mennyiségű új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt vádat emelt egy férfival és élettársával szemben, akik a saját drogszükségletük biztosítása érdekében rendszeres fogyasztókból kereskedők lettek.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség minősített magánlaksértés bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki társával együtt éjjel dörömbölni kezdett egy mélykúti ismerősük házánál, majd amikor a sértett ajtót nyitott, előbb a társa támadt rá a sértettre, amibe a férfi is bekapcsolódott és többször megütötték, megrúgták a sértettet.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt vádat emelt egy jánoshalmi férfival szemben, aki a hazafelé tartó 14 éves sértettet követni kezdte, majd egy elhagyatott utcában odalépett hozzá, kést rántott és azzal fenyegette meg a gyereket, hogy megszurkálja, ha nem adja át a telefonját.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki közel 12 millió forintot keresett másfél év alatt azzal, hogy élettársával együtt szintetikus drogokkal kereskedett.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki Kiskunhalason besurrant egy idős férfi házába, akitől pénzt követelt, majd azért, hogy az értékeit megszerezze, megfenyegette és bántalmazta is a sértettet.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség többrendbeli rablás, személyi szabadság megsértése, súlyos testi sértés és magánlaksértés miatt vádat emelt azzal a sorozattolvaj férfival szemben, aki éjjel betört az általa korábbról jól ismert, nehezen mozgó, idős házaspárhoz, majd amikor tetten érték, mindkettejüket bántalmazta, ráadásul az asszonyt bezárta a főépületbe, hogy ne tudjon segítséget hívni. Egy pár héttel korábbi utcai rablás is a férfi számlájára írható.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség csalás miatt vádat emelt egy férfival és egy nővel szemben, akik a mentális állapota miatt erősen befolyásolható ismerősüktől kicsalták a lakásának eladásából befolyt vételárat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.