November 14-én Vadas Zsuzsa Aranytoll- és Prima-díjas újságíró volt a Katona József Könyvtár vendége. A neves újságíró legújabb könyvének bemutatójára érkezett a városba, hogy találkozzon olvasóival és régi ismerőseivel.
Új alapokra helyezte együttműködését a Katona József Könyvtár és a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A 2013-ban kötött megállapodást újra kellett gondolni, miután a társadalmi, a gazdasági és a szociális körülmények is megváltoztak azóta hazánkban, új bűncselekmények kerültek fókuszba az online térben.

A lelkes könyvbarátok már csütörtökön ellátogathatnak a Katona József Könyvtárba, de a kisebb fiókkönyvtárak nyitására sem kell sokat várakozni. Mutatjuk a részleteket:
Az aggályoskodó hangok miatt utána járt a kultúráért felelős alpolgármester a könyvtári regisztrációnak. Bán János ma bejelentkezett az intézménybe. A városi elöljáró összegezve elmondta, semmivel sem kell több adatot megadni, mint évtizedekkel ezelőtt, a folyamat gyors és logikus. Bán János leszögezte, „Nem érdemes problémát csinálni ott, ahol nincsen!”

– Az embereket és a tárgyi értékeket is meg kell védeni – mondta Bujdosóné dr. Dani Erzsébet, a Katona József Könyvtár igazgatója a beléptetőkapu bevezetése kapcsán. A szűrőrendszerre azért van szükség, mivel egyre nagyobb számban fordultak elő lopások, rongálások, valamint egy-egy esetben már az ott dolgozókkal és az olvasókkal is kiabáltak az utcáról beérkező személyek. A kapu egy hete működik, eddig semmilyen probléma nem merült fel sem a könyvtár használói, sem pedig az ott dolgozók részéről.

Már mobilapplikáción keresztül is elérhetőek lesznek a Katona József Könyvtár új szolgáltatásai. Többek között ezt is lehetővé teszi az a szoftver, amelyet kedden mutattak be egy sajtótájékoztató keretében. Az önkormányzati támogatással létrejött fejlesztés informatikai hátteret biztosíthat ahhoz is, hogy közkinccsé váljanak a Kecskeméti Televízió majd' negyven évének archív felvételei is.

Mikulás-nap alkalmából karácsonyi vásárral hívogatta a látogatókat a Katona József Könyvtár, délután pedig két órától estébe nyúlóan a zene vette át a főszerepet a Kórusok délutánjával. A december hatodikai programokon kívül is akad látnivaló, a „Régi idők családi karácsonya” című karácsonyfadísz-kiállítást még egy hónapig meg lehet nézni.
Ettől a héttől kezdve már szerdánként is látogatható lesz a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár az eddigi, csütörtöktől szombatig tartó nyitvatartás után. A hétfő és a vasárnap továbbra is szünnap, keddenként pedig az ablak-kölcsönzés szolgáltatás vehető igénybe.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.