Brüsszelben, az Európai Parlament plenáris üléstermében ma, november 4-én megkezdődött az Eurochambres által szervezett Vállalkozók Európai Parlamentje (European Parliament of Enterprises – EPE) rendezvény, amely az európai kamarák és vállalkozók egyik legfontosabb közös fóruma.
A programon részt vesz Gaál József, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is, aki a magyar kamarai küldöttség tagjaként a helyszínen követi az eseményeket.
1995 tavaszán alakult meg Kecskeméten a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A 30 éves jubileum alkalmából nagyszabású ünnepi eseményt tartottak ma, a kamara székházában.
30 éves lett a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. Ennek apropóján összegyűjtöttük az iparkamara elmúlt három évtizedéről készült felvételeket. Ezt tekinthetik meg most.
30 évvel ezelőtt, 1995 tavaszán alakult meg Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, hogy segítse tagjai fejlődését, innovációját és gazdasági sikereit. A jubileum alkalmából ünnepélyes eseményt tartottak csütörtökön a kamara székházában.
Tizenhetedik alkalommal rendezte meg a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Kecskeméten a Hírös Vacsorát csütörtök este. A jótékonysági rendezvényhez a Kecskeméti Csárda szolgáltatta a kiváló ételeket. Az esős időre tekintettel a Hírös Agóra biztosított helyet Kecskemét egyik legjelentősebb társasági eseményének.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főszervezésében a 2024/2025. tanévben megvalósult Szakma Kiválója Tanulmányi Versenyen és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen 1-3. helyezést elért Bács-Kiskun vármegyében tanuló versenyzők és felkészítő szakoktatók, valamint gyakorlati oktatóik kitüntetésben részesültek a kamara dísztermében.
A 2025. április 28-án és 29-én lezajlott XVIII. Szakma Sztár Fesztiválon a döntőbe bejutott 12 Bács-Kiskun vármegyei versenyző mindegyike dobogós helyezést ért el.
Kecskeméten ülésezett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar Német Tagozata szerda délelőtt. Az elnökségi ülést követően a Magyar Német Tagozat elnöksége ellátogatott a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara székházába is.

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások széles köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogramnak köszönhetően, melynek célja a vállalkozások beruházásának ösztönzése, méretugrásuk elősegítése ezáltal hitelképességük javítása. A programot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara valósítja meg, mely biztosítja a vállalkozások érdekképviseletét. A programról tartottak előadást ma (hétfő) délelőtt e Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában.

Felhívjuk szíves figyelmét azoknak a vállalkozásoknak, akik építőipari kivitelező tevékenységet folytatnak, hogy a vonatkozó törvény által kötelezően előírt kivitelezői felelősségbiztosítást haladéktalanul kössék meg, valamint a megkötött biztosítási kötvényt és fedezetigazolást töltsék is fel a Kamarai Nyilvántartó Rendszerbe! Ennek elmulasztása esetén a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2025. március 3-tól megtiltja a kivitelező tevékenység folytatását.
Megtartotta 2025. évi Gazdasági Évnyitóját a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A február 25-i eseményen részt vett és előadást tartott Szabados Richárd, a kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Nagy Elek is.

„Jó éve lesz Kecskemétnek látva a most folyó fejlesztéseket.” Ezt Gaál József nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak. A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hangsúlyozta, hogy a kihívások ellenére 2025 második féléve egy erős időszak lesz a gazdaságban.

Huszonnegyedik alkalommal rendezték meg a Magyar vállalkozók napja ünnepséget december 1-jén Budapesten a Művészetek Palotájában. Az eseményen Eppel János, az idén 35 éves Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mondott ünnepi beszédet.
Ma (csütörtök) tartotta pályaorientációs tanévnyitóját a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A rendezvényen a szakami előadások mellett bemutatták a legújabb Ágazati Kalauzt, amely bemutatja az iskolatípusokat, az ágazati képzéseket, és Bács-Kiskun vármegye összes középiskoláját a gimnáziumokkal együtt. Idén először szerepelnek benne a középiskolai felvételhez szükséges tanulmányi átlagok, valamint az elérhető ösztöndíjak.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.