November 11-én 17 órakor a városközpontban tartottak Márton-napi felvonulást a Német Települési Nemzetiségi Önkormányzat fő szervezésében. A lámpás menet a főtérről indult és megkerülve a Református templomot a városháza elé érkezett, ahol dr. Papp Zoltán önkormányzati képviselő köszöntőjét követően a Vásárhelyi Pál Általános Iskola német nemzetiségi osztályának tanulói adtak műsort Szent Márton történetéről.

Évtizedes hagyomány, hogy Szent Márton napján lampionos felvonulást szervez a Német Települési Nemzetiségi Önkormányzat Kecskeméten. A péntek délutáni rendezvényen különleges előadásokkal emlékeztek meg Szent Mártonról. A gyermekek kézzel készített lámpásaikkal vonultak a Bajor Étterem előtt.
Második alkalommal adták át a pénteki Márton-napi ünnepség keretében az „Év autóbuszvezetője” díjat. A díjat a Wojtyla Barátság Központ hozta létre tavaly, ugyanis a „wojtylások” közül nagyon sokan használják a helyi járatú autóbuszokat. A köztük végzett elégedettségi felmérés alapján választják ki minden évben a cím új birtokosát, aki 2023-ban Hermanovszki István lett.
A Wojtyla Barátság Központ idén is megrendezte Szent Márton-napi ünnepségét. A délelőtt megrendezett eseményt nóta- és citeraszó, két élő liba, valamint mézkóstoló színesítette. Az eseményen Lévai Jánosné önkormányzati képviselő és Jánosi István tanácsnok képviselte Kecskemét városát.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.