Halloween-láz a Hírös Városban. Hamarosan elárasztják Kecskemétet és környékét a boszorkányok, szellemek és töklámpások! Az október vége ezúttal is a Halloween jegyében telik: családi programok, édességek, futóverseny és éjszakai bulik várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.
A Népi Iparművészeti Gyűjtemény udvarán idén is megrendezésre került a Dömötör-napi sokadalom és kézműves vásár. Szombaton a rendezvényre látogatók az elmúlt évhez hasonlóan színes vásári forgatagban szemezgethettek a szebbnél-szebb portékák között, napközben gyermek- és családi programokon és szakmai előadásokon, napnyugtával pedig világ- és népzenei koncerteken és táncházban vehettek részt.
Az idén már 12. alkalommal szervezték meg a Pedagógus pikniknek átkeresztelt kecskeméti múzeumpedagógiai tanévnyitót a Népi Iparművészeti Gyűjteményben, ahová óvónők, tanítók és tanárok kaptak meghívást. A már 12. éve megrendezett tanévnyitót az elmúlt év óta új helyszínen, a Népi Iparművészeti Gyűjtemény árnyas udvarán rendezik meg, szemmel látható sikerrel. Az idén már 120 pedagógus, óvónő, tanító, tanár látogatott el a helyszínre, hogy megismerje Kecskemét és a megye múzeumainak a tanévre szóló programajánlatát.
Az idén már 12. alkalommal szervezték meg a Pedagógus pikniknek keresztelt kecskeméti múzeumpedagógiai tanévnyitót a Népi Iparművészeti Gyűjteményben, ahová óvónők, tanítók és tanárok kaptak meghívást.
Augusztus 22-24. között rendezték meg a VI. Kárpát medencei Népmesemondó Találkozót a Népi Iparművészeti Gyűjteményben, Fókuszban a határon túl címmel. Az esemény mögött a 10 éve alakult Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesület áll, akik hosszabb ideje dolgoznak a kapcsolatok elmélyítésén a rendezvényt befogadó kecskeméti Népi Iparművészeti Gyűjteménnyel. Összeállításunk a három napos rendezvény nyitó napján készült.
Augusztus 22-24. között Kecskeméten, a Népi Iparművészeti Gyűjteményben rendezték meg a VI. Kárpát medencei Népmesemondó Találkozót, Fókuszban a határon túl címmel.
Augusztus 22-24. között rendezték meg a VI. Kárpát medencei Népmesemondó Találkozót a Népi Iparművészeti Gyűjteményben, Fókuszban a határon túl címmel. Az esemény mögött a 10 éve létező Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesület áll, akik hosszabb ideje dolgoznak a kapcsolatok elmélyítésén a rendezvényt befogadó kecskeméti helyszínnel.
Elkezdödött a Múzeumok Éjszakája Kecskeméten. Csaknem negyven helyszínen, összesen több száz programmal várják az érdeklődőket városszerte. A helyszínek közötti közkededést idén is hangulatos retrobuszok segítik. Az esemény fő témáját a Jókai-évforduló adja.
Múlt héten, pénteken nyílt meg Bagossy Sándor fazekasmester, művésztanár, a Népművészet Mestere és az MMA köztestületi tagjának "Három ország fazekasa" című kiállítása a Népi Iparművészeti Gyűjteményben. Az erdélyi származású fazekasmester több generációs családi mesterség továbbörökítője. Hivatásának alapvetéseit édesapja műhelyében tanulta, majd szakirányú képzéseit Bukarestben végezte.

VII. alkalommal szerveztek Gyergyó-Hétvégét Kecskeméten. A Népi Iparművészeti Gyűjtemény gyönyörű udvarát két napon keresztül zenélés, tánc és énekszó zengte be a helyet. Az esemény célja a gyergyói hagyományok generációkon átívelő továbbörökítése és minél szélesebb körben való megismertetése.
Elkezdődött a VII. Gyergyó-Hétvége a Népi Iparművészeti Gyűjteményben. Délelőtt a gyermekeket várták interaktív műsorokkal, bábszínházi előadásokkal, gyergyószéki muzsikával, délután pedig táncház, a Csipkefa Zenekar, valamint Hegedűs Gergő és Zenekara szórakoztatta az érdeklődőket.

Hetedik alkalommal kerül sor a Gyergyó-Hétvége kulturális rendezvényre a Népi Iparművészeti Gyűjtemény udvarán. Az eseményt most május 8. és 10. között szervezik meg, melynek célja a gyergyói hagyományok minél szélesebb körben való megismertetése.

"Tavasz, tavasz, gyenge tavasz…" mottóval, a húsvéthétfői hagyományok újjáélesztésével, az öröm és a remény jegyében rendezték meg családok számára a délutáni mulatságot a Népi Iparművészeti Gyűjteményben népzenével, tánccal egybekötve.
A 40. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretein belül rendezte meg szombaton a Népi
Iparművészeti Gyűjtemény a kékfestő mesterség szakmai napját, „Megfestelek
égszínkékre” címmel. A rendezvény a múzeum időszakos kiállításához, a „Kékfestő mesterség Bács-Kiskun vármegyében” című kiállításhoz kötődött. A meghívott szakemberek, előadók, mint például Dr. Méri Edina, kékfestő kutató és Sárdi János kékfestő mester, népi iparművész, a mesterség titkairól, történelméről és jövőjéről tartottak előadást.
Számos népi hagyományunk és néphiedelmünk van, például a farsangi időszakban, amely tegnap éjszaka zárult le és ma már a hamvazószerdával kezdődő nagyböjt következik. Arról, hogy mit is lehet tudni ezekről a hagyományokról, és hogy milyen régi hiedelmek, szokások voltak hamvazószerdán, valamint hogy a Tavaszi Fesztiválra mivel készül a Népi Iparművészeti Gyűjtemény. Szabó Kocsis Zsuzsanna néprajzkutató, a gyűjtemény vezetője volt a KTV vendége.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.