Egy maratont végigfutni önmagában is nagy kihívás. Boronkay Péter úgy fogja teljesíteni a 42 kilométeres távot, hogy egy mozgássérült barátját, dr. Nagy Andrást tolja maga előtt egy speciális székben. Az alkalom, ahol mindez megvalósul, a 40. Budapest Maraton október 12-én. A cél ezúttal is a jótékonyság, illetve a példamutatás. Több mint 80 fogyatékkal élő kecskeméti szabadidős és sporttevékenységére gyűjtenek adományokat.
Ismét méltó házigazdája volt a Para Boccia Országos Bajnokságnak Kecskemét, amelynek első fordulóját május 31-én rendeztek meg a Messzi István Sportcsarnokban. A kétfordulós verseny az ország legjobb mozgássérült sportolóit vonultatta fel, és nemcsak sportteljesítményekben, de emberi történetekben és közösségi élményekben is bővelkedett.
A Para Boccia Országos Bajnokság első fordulóját rendezték meg a Mercedes-Benz Gyár Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Sportegyesülete és a Magyar Para Boccia Szövetség szervezésében a Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornacsarnokában. A szombati versenynek igen nagy tétje volt, hiszen a jó szereplésének köszönhetően nemzetközi versenyekre juthatnak ki a legjobb parasportolók.
Parasportolói pályafutásom befejeztem - jelentette be Boronkay Péter világ- és Európa-bajnok paratriatlonista közösségi oldalán. A kecskeméti születésű sportoló azonban továbbra is versenyezni fog, az ép sportolók között fog rajthoz állni.
A Mercedes-Benz Gyár Kecskeméti Mozgáskorlátozottak Sportegyesülete és a Magyar Para Boccia Szövetség szervezésében vasárnap (november 27-én) rendezik meg a Para Boccia Országos Bajnokság második fordulóját a Kecskeméti ll. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornacsarnokában.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.