December 2-án, kedden 18 órától a kecskeméti görögkatolikus, református és római katolikus kórusok közös ünneplésével emlékeztek meg Kodály Zoltán születésének 143. évfordulójáról. Összesen 7 kórus ünnepi énekei hangzottak fel, a műsort egy hagyományosan Kodály Zoltán: Adventi ének című művének közös éneklésével zárult.
Szerda este ismét nemes céllal gyűltek össze a kecskeméti zenebarátok. A Covid-járványban öt évvel ezelőtt elhunyt Balázs Gergely és Szabó István piarista paptanárokra emlékező konferencia gazdag programsorozatába illesztve jótékonysági koncertet rendeztek, melynek bevételét a szervezők a kecskeméti árvák, a Covid-árvák javára ajánlották fel.
Balázs Gergely és Szabó István piarista paptanárokról emlékeznek meg 2025. november 5-6-án Kecskeméten a 14. egyházi emlékkonferencián. A program november 5-én, szerdán reggel 8 órakor szentmisével kezdődik a kecskeméti Szentháromság - Piarista – Templomban. Erről beszélt a pénteki Kiemelő című magazinban Lévai Jánosné, az esemény védnöke.
Balázs Gergely és Szabó István piarista paptanárokról emlékeznek meg november 5-6-án Kecskeméten a 14. egyházi emlékkonferencián. A program november 5-én, szerdán reggel 8 órakor szentmisével kezdődik a kecskeméti piarista templomban. Erről beszélt a pénteki Kiemelő című magazinban Lévai Jánosné, az esemény védnöke.
Többlépcsős felújításon esik át a Szentháromság Plébánia belső tere. A kecskeméti piarista templomban először a szentély újult meg, jelenleg a karzaton dolgoznak, az asztalos munkálatok még 2-3 hétig fognak tartani. A hármas főhajót várhatóan 2026 nyarára újítják fel.
A Kodály Művészeti Fesztivál keretében csütörtök este a Holland Ifjúsági Vegyeskar (Netherlands Mixed Youth Choir) és a De Tuin adott koncertet a kecskeméti piarista templomban Irene Verburg és Nemes László Norbert vezényletével. A műsorban mások mellett Kodály, Schubert és Mendelssohn művei hangzottak el, de a Lennon-McCartney szerzőpáros két dala is felcsendült énekkari átdolgozásban.
Werner Alajos tiszteletére emlékkonferenciát rendeztek szerdán Kecskeméten a piarista templomban. A konferenciát Kecskemét önkormányzata és az Alföld Idegenforgalmáért Alapítvány együttesen szervezte. Beszédet mondott Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár is.
Werner Alajos tiszteletére emlékkonferenciát rendeztek szerdán Kecskeméten a piarista templomban. A konferenciát Kecskemét önkormányzata és az Alföld Idegenforgalmáért Alapítvány együttesen szervezte. Beszédet mondott Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár is.
Az első látható munkával, a régi orgona pedálművének elbontásával folytatódott ma az az immár évek óta tartó kezdeményezés, melynek végén – remélhetőleg minél hamarabb – új orgona fog megszólalni a piarista templomban. Takács Péter orgonaépítő mester és csapata mai tevékenységét egy sikeres pályázaton elnyert összeg tette lehetővé.
Az Évszázadok muzsikája koncertsorozat keretében szombat este Révész László orgonaművész és két növendéke játékában gyönyörködhettek a kecskeméti zeneszeretők. A Barátok templomában megtartott hangverseny résztvevői adományaikkal a piarista templom már épülő, új orgonájának beépítési költségeihez járulhattak hozzá.
Aranymisén adtak hálát 50 éves papságukért Görbe László és Holczer József piarista atyák augusztus 25-én, péntek este a kecskeméti piarista templomban. A kórus- és orgonamuzsikával ékesített, számos pap- és szerzetestárs által koncelebrált ünnepi szentmisére megtelt a templom. Görbe László prédikációjában felidézte kecskeméti diákéveit, majd innen induló és ide visszatérő pályáját, hálát adva a támogatásért egykori tanárainak és a piarista családnak.
Nagyszombat húsvét ünnepének előnapja. Ennek apropóján több száz hívő vett részt a piaristák nagyszombati vigília szertartásán, majd utána csatlakozott a körmenethez szombaton este.
A hamvazószerdával kezdődött 40 napos nagyböjt nagypénteken éri el csúcspontját Jézus kereszthalálával. A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a szent három napon Kecskeméten is ünnepi szentmiséket, istentiszteleteket tartanak.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.