19 argentin piarista diák látogatott el a Kecskeméti Piarista Iskolába, hogy személyesen is találkozzanak a társaikkal. Érkezésük hírére az argentin nagykövetasszony is ellátogatott kedden a Városházára, ahol a diákokkal együtt megtekinthették a Látogatóközpontot.
December folyamán három épületbejáró sétát is indítanak az ikonikus kecskeméti Városháza megismerésére. December 8-án, 15-én és 22-én egységesen 10:30-kor indulnak a túrák, melyek a Lechner Kávéházban érnek véget egy pohár forró itallal. Az épületbejáró túra részletei az alábbi plakáton láthatók.
A Város Kulcsa díjat vehette át október 2-án, a Város Napján dr. Virág Zsolt művészettörténész, a Magyar Kastélyprogram Kft. ügyvezetője, a felújított Városháza új látogatóközpontjának megálmodója, kurátora. A kitüntetése kapcsán beszélgettünk vele eddigi pályájáról, a látogatóközpont koncepciójáról és jövőbeli terveiről a KTV Kiemelő magazinjának hétfő esti adásában.

A lakossági visszajelzések alapján elismerően beszéltek a képviselők a napokban megnyílt Városháza Látogatóközpontról a csütörtöki közgyűlésen. A napirend kapcsán kiderült az is, hogy az újabb ingyenes látogatási időpontok is szinte beteltek. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester bejelentette, hogy szeptembertől rendkívüli történelem órákat is szerveznek a létesítményben.
Árpádkával szelfizhetünk, egy Mercivel tehetünk időutazást a régi Kecskeméten, sőt azt is kipróbálhatjuk, milyen volt az 1911-es földrengés a Városháza vasárnap nyíló új látogatóközpontjában. Az országosan is egyedülálló interaktív kiállítást elsőként a sajtó képviselői számára mutatták be, a Városháza megnyitó ünnepség-sorozatán, június 4. és 10. között azonban bárki ingyenesen megtekintheti.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.