A katolikus kötődésű Roma Pasztorációs Referensek Testülete november 10–11-én Kecskeméten tartotta soron következő ülését a budapesti Boldog Ceferino Intézet szervezésében. A gazdag, tartalmas eseménysorozat a Wojtyla Barátság Központban vette kezdetét, ahol a résztvevők a Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye cigánypasztorációs tevékenységeibe és közösségi életébe nyerhettek betekintést.
A Wojtyla Barátság Központ csütörtök délelőtt rangos vendéget fogadott: Dr. Drexler Andrást, Magyarország korábbi kubai és chilei nagykövetét, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nyugat- és Dél-Európa Főosztályának vezetőjét. A diplomata látogatása a kultúra, a hit és a közösségi elkötelezettség szellemében zajlott.
A Wojtyla Barátság Központ vezetősége ma(szerda) hat támogatójának tevékenységét ismerte el az Assisi Szent Ferenc emlékdíj átadásával. Az elismeréséket dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő adta át. Az ünnepségen ott volt Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár is jelen volt, aki azt mondta, hogy a Wojtyla ház jó példája a társadalmi összefogásnak.
Két indiai származású szerzetes vendégeskedett csütörtökön Jakabszálláson és Kiskőrösön. Tete Remis és Mahimai Raj Anthony atyát dr. Jeney Gábor jakabszállási plébános atya kalauzolta Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója közreműködésével.
Kétnapos ünnep keretében ma (péntek) a húsz évvel ezelőtti megalapításra emlékezett, majd szombat délben felidézte a kilenc éve elhunyt dr. Bálint Anna vecsési ügyvédnő, a Wojtyla Barátság Központ egyik társalapítója nemes lélekkel megáldott személyét az Egressy utcai népkonyha sorsközössége. A második napon ismét tiszteletét tette a karitatív létesítményben dr. Pintér Gábor érsek, Új-Zéland és Óceánia pápai nagykövete.
Immár 20 éve szolgálja Kecskeméten a rászorulókat a Wojtyla Barátság Központ. A jeles jubileumról ünnepség keretében emlékeztek meg csütörtökön az Egressy utcai intézmény előtt. Mint több felszólaló is hangsúlyozta, a központ nemcsak étellel kínálja a szegényeket, de lelki, szellemi támaszt és közösségi élményt is nyújt nekik.
Felújították a Belső-Szegedi út és a Kinizsi utca sarkán álló, eredetileg 1892-ben emelt Krisztus-keresztet. A Wojtyla Barátság Központ és a Porta Egyesület támogatásával, Borsos István izsáki kőfaragómester keze nyomán megújult kereszthez egy tragikus legenda is kötődik az 1980-as évekből.
A Duna–Ipoly Nemzeti Park élőhelyeiről, növényzetéről és állatvilágáról tartott nagyszabású, képekkel gazdagon illusztrált ismeretterjesztő előadást Horváth Gergő, a budapesti központú, három megyére kiterjedő védett terület ökoturisztikai osztályvezetője a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai és vendégei számára.
A törökországi Kusadasiból érkeztek a Wojtyla Barátság Központba azok a látogatók, akik Farkas P. József alapító-igazgató és Jánosi István önkormányzati képviselő invitálására péntek délelőtt megtisztelték jelenlétükkel az Egressy utcai karitatív létesítmény vezetőit és sorsközösségét.
Idén júliusban lesz huszadik esztendeje, hogy Pintér József (1944-2014) keceli vállalkozó jelentős anyagi támogatásával létrejött, majd megnyitotta kapuit Kecskemét rászorultjai előtt a Wojtyla Barátság Központ. Erre emlékezett szerda délben a népkonyha sorsközössége a Pintér család képviselőivel, együttesen fejet hajtva Pintér József emléktáblája előtt.
1920. május 18-án a lengyelországi Wadowicében látta meg a napvilágot Karol Wojtyla – II. János Pál pápa. A 105. évforduló alkalmából nagyszabású ünnepségsorozatot szervezett a város, melynek részeként a Wadowicei Városi Tanács május 18-ai ülésén Pápai Érdemérmet nyújtott át Farkas P. Józsefnek, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatójának Bartosz Kaliński polgármester.
Két indiai származású szerzetes vendégeskedett hétfőn Borotán. Tete Remis és Mahimai Raj Anthony atyát Tóth Renáta polgármester és Koch Csaba, a Koch Borászat ügyvezető-tulajdonosa invitálta a határközeli településre Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója közreműködésével.
Itteni látogatásuk második napján hazánk első számú közgyűjteményében járt Bartosz Kaliński úr, Szent II. János Pál pápa szülővárosa, a lengyelországi Wadowice polgármestere és két vezető munkatársa. A csütörtöki budapesti vizitációt Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója szervezte.
Hozzátartozók nélküli, elhagyottan meghaltakat kísértek utolsó útjukra csütörtökön a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségének képviselői a Köztemetőben. A civil szervezet évekkel ezelőtt felvállalta: méltó búcsút vesznek a rokonok, barátok, ismerősök hiányában eltávozottaktól.
Egy 1962-ben készült Anna Margit-krétarajzot adományozott Péter Vladimir ötvösművész Borotának, édesanyja szülőfalujának. A műalkotást Tóth Renáta Borota polgármestere és Koch Csaba vette át Farkas P. Józseftől, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatójától a Koch Borászat telephelyén.
Két indiai származású szerzetes, Tete Remis atya, a Pápai Missziós Művek igazgatója és Anthony Mahimairaj egyházmegyés pap szerda délben helyileg főzött eredeti indiai étellel kedveskedett tizenhat vendég – a Wojtyla Barátság Központ legelkötelezettebb támogatói – számára a karitatív létesítmény dísztermében.
Dr. Fekete Zoltán, a kecskeméti kórház szülész-nőgyógyászati osztályának vezetője eredeti szándéka szerint ebédfelajánlóként érkezett szerda délben a Wojtyla Barátság Központba, ám a jótékonysági alkalmat egy kis kötetlen társalgással is fűszerezte orvoskollégája, dr. Temesváry Béla társaságában.
Az Intertanker Zrt. három helyi autóbuszvezetője – nevezetesen Hermanovszki István, Koczó Zoltán, valamint Kovács Péter Pál, a kecskeméti Szent Ferenc Közösség minisztere – nemrégiben elhatározta, közösen gondozásba veszik a főtéri Romkertnél, a Barátok temploma bejáratánál elhelyezett, Károlyi Bernát ferences szerzetesre emlékeztető kőtömb környezetét. Az első kapavágásra augusztus 31-én, szombaton került sor.
Dr. Kveck Péter kecskeméti piarista öregdiák, a Magyar Köztársaság Buenos Aires-i rendkívüli és meghatalmazott nagykövete látogatott pénteken a Wojtyla Barátság Központba. A nagykövetet szívélyesen fogadták, a megjelentek között volt dr. Salacz László országgyűlési képviselő, Lévai Jánosné tanácsnok, Nyeste Pál piarista plébános és Balogh Károly helvéciai polgármester is.
Életének 81. évében a közelmúltban elhunyt dr. Andrássy Ákos okleveles építészmérnök, közgazdász, vállalkozó, a Wojtyla Barátság Központ állandó támogatója. Reá emlékeztek – özvegye, valamint lányai, Cintia és Izabella, továbbá legközvetlenebb munkatársa, Agócsné Kubics Judit jelenlétében – a népkonyha gondozottjai.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.