Csípős vasárnap a Hírös Kosárban – Paprikás ízekkel és családi programokkal várják a kecskemétieket

A „Csípős vasárnap a Hírös Kosárban” elnevezésű programmal idézik meg Kecskemét és a magyar konyha egyik meghatározó gasztronómiai hagyományát, a paprika jellegzetes ízét és színét.

A délelőtt során többféle termelői finomságot is meg lehet kóstolni. A kínálatban többek között méz, fürjtojás, szörpök, szirupok, tejtermékek és egyéb tradicionális élelmiszerek szerepelnek. A gasztronómiai különlegességek között fetás-sült paprikakrémmel és chilis sajttal is találkozhatnak a piacra érkezők. A szervezők a családokra is gondoltak.

A „Tulipánból paprika” mottó jegyében a Muzsikáló Esztendő BabaJátszója a Pöttöm Sarokban várja a legkisebbeket. A gyerekek és szüleik 8 és 12 óra között többek között ringatós, főzőcskézős, babázós, építős és szekérkézős játékokban vehetnek részt. A program egyik kiemelt eseménye 10.30 és 11.30 között lesz. A „Kosaras mesék Vásár idejére” című programban PapírSzínház-mesét hallgathatnak a gyerekek Gólya Asszonyságról és a paprikássá hangoló Róka Uraságról. A mesét követően közös kézműveskedés is várja a résztvevőket.
