Döntetlen a dobogóra törő Paks ellen

2024. 05. 05., 18:49
Az OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Paksot fogadtuk a Széktói Stadionban. Bár korán emberelőnybe kerültünk, a rendkívül masszív paksi reteszt nem sikerült feltörnünk.

A találkozó rögtön egy kiállítással kezdődött, a 6. percben Vágó tolta meg jól a labdát, Haraszti hátulról rácsúszott a hírös városi csapatkapitány lábára, és ezért egyből piros lap járt. A Paks emberhátrányban érthető módon visszazárt saját kapuja elé, így Lukács néhány jó ütemű megindulásán kívül, az ivószünetig nem tudtunk előnyt kovácsolni a labdabirtoklási fölényéből. A játékrész második felét hasonló játékkép jellemezte, ám a hosszabbítás perceiben két ízben is megtörhette volna a jeget csapatunk. Előbb Banó-Szabó kapott remek kiugratást, megpróbálta középre tenni Lukácsnak, de a védők az utolsó pillanatban tisztázni tudtak, majd a következő akció során Lukács ívelt középre, Májer egy érintés után tüzelt, de Szabó János kifejelte a labdát a kapu torkából.

Szünetben kettőt is cserélt Szabó István, Pálinkás és Nikitscher is aktívan szállt be. A második félidőből öt perc telt el, amikor szép támadást vezetettünk, oldalról Belényesi elé került a labda, lövése levágódott, majd Banó-Szabó ismétlése Nikitscheren is irányt változtatva nem talált kaput. A 61. percben Nikitscher használta ki, hogy lövőhelyzetbe került, a rövidet célozta meg és nem tévedett sokat 20 méterről. Negyedórával a vége előtt Zsótér szögletét Horváth lőtte kapásból fölé. A végjátékban többször is fejjel próbáltunk veszélyeztetni, azonban ezek nem hoztak eredményt. A 88. percben a folyamatosan előrehúzódó Belényesi elől fejelték ki a paksi védők a labdát, majd a ráadásban előbb Pálinkás, majd Iyinbor fejelhetett szöglet után, de egyikből sem lett gól.

Folytatás péntek este 20:15-kor az Újpest otthonában.

Kecskeméti TE – Paksi FC 0–0 (0–0)

Kecskemét, 2579 néző, Vezette: Rúsz Márton (Tóth II. Vencel, Becséri Gergely)

KTE: Varga – Májer (Nagy O. 60.), Szabó, Belényesi, Iyinbor, Zeke – Vágó (Zsótér 60.), Helmich (Nikitscher 46.), Banó-Szabó (Szendrei 87.) – Lukács (Pálinkás 46.), Horváth. Vezetőedző: Szabó István

Paks: Szappanos – Kinyik, Vas, Szabó J. – Kovács K., Haraszti, Papp, Vécsei, Silye (Mezei 89.) – Könyves (Böde 68.), Hahn (Balogh 37.). Vezetőedző: Bognár György

Sárga lap: Vágó (48.), ill. Hahn (33.)

Piros lap: Haraszti (6.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu