Dr. Filus Andor: Kecskemét közös sikere az ezüstérem

KÖZLEMÉNY
2023. 06. 03., 07:21
Történelmi szereplésen van túl a KTE csapata, így volt mit értékelnie a bajnokság végén a klub ügyvezetőjének, dr. Filus Andornak is.

– Tavaly nyáron már viccesen elmondtad egy interjúban, hogy az NB III-as és az NB II-es ezüst után az NB I-ben is aláírnátok a második helyet. Jót nevetett akkor mindenki, aztán ez pár nappal ezelőtt valósággá vált.

– Valóban így volt, aláírtuk volna, de természetesen azt is, ha biztosan megtartjuk tagságunkat az NB I-ben. Senki sem gondolta azt a feljutás után, hogy egy ilyen kiugró eredmény lehet ebből, az alapcélunk az volt, hogy szerezzük meg azt a 38-40 pontot, ami kell a bennmaradáshoz. Alaposan túlteljesítettük ezt, amire természetesen nagyon büszkék vagyunk. Minden ezüstéremnek megvan a maga története. Az első talán kevésbé csillogott szépen, ám valaminek a kezdetét jelentette, míg az utolsó kettő gyakorlatilag arannyal ér fel, pláne ez a mostani.

– A klub történelmi sikert ért el, hogyan élted meg ezt a szezont?

– Az eredmény önmagában is hatalmas boldogság, de talán még fontosabb az, hogyan ünnepeltük ezt, illetve hova jutottunk el. Az NB III-ban még 300 néző volt kint talán az első meccsünkön, most a szezon végére eljutottunk oda, hogy az utolsó három hazai meccsen már nem tudtunk pénztárt nyitni a meccs napján, hiszen megtelt a Széktói Stadion. Mindig azt ígértük, hogy eredménytől függetlenül ez a csapat a szívét és a lelkét is kiteszi majd a pályára, minden meccsen a győzelemért fogunk pályára lépni. Ezt értékelte a csodálatos szurkolótáborunk, akik idegenbe is szép létszámmal kísértek el minket, vereségek után is ugyanúgy bíztatták a játékosokat. Kialakult egy jó kémia, egy kitűnő szurkolói kultúra, amit nagyon szeretnénk, ha továbbra is megmaradna. Sokszor hangsúlyozzuk, hogy Kecskemét mellett egész Bács-Kiskun vármegyét képviseljük, annak különösen örülünk, hogy sokan is járnak más településekről a meccseinkre. Nagyon büszke vagyok arra, hogy különböző szavazásokon, díjátadókon játékosaink és vezetőedzőnk is rendre komoly elismerésekben részesül itt a szezon végén, a szurkolók és a labdarúgásban dolgozók is elismerik azt, amit elértünk.

– Talán korai erről beszélni, de hogyan tervezhető a jövő?

– Nem korai, hiszen bár a csapat most megérdemelt pihenőjét tölti, a klubvezetésnek ilyenkor kell a leginkább dolgoznia, így teszünk mi is. Azt kijelenthetem, hogy a csapat gerince mindenképpen megmarad, ezért komoly lépéseket és erőfeszítéseket tettünk már az ősz folyamán. Hosszú távra tervezünk az NB I-ben, ennek megfelelő szerződéseket is kötöttünk a játékosainkkal. A kölcsönjátékosok sorsa más lapra tartozik, folyamatosan zajlanak a tárgyalások, lesznek olyanok, akiket meg tudtunk tartani, de várhatóan olyanok is, akiket nem. Ennek megfelelően természetesen várhatóak érkezők is. A gerinc viszont egyben marad, így ugyanazzal az elánnal vethetjük bele magunkat a munkába a következő szezonban is, fontos hangsúlyozni, hogy Szabó István és stábjának vezetésével. Örömmel tapasztaljuk, hogy a jó szereplés hatására már nem csak nekünk kell egyes ajtókon bekopogtatni, hanem minket is keresnek a menedzserek és a játékosok, hiszen látható, hogy a fiatal magyar futballisták itt ki tudnak teljesedni, őszinte és tiszta párbeszéd jellemzi a mindennapi munkánkat.

– Örök téma a drukkerek körében a Széktói Stadion. Mit lehet elmondani a létesítmény helyzetéről?

– A Széktói Stadion 1962-ben épült, egy régi típusú stadion. Mivel az utóbbi években szerencsére folyamatosan fejlődik a sportban is az infrastruktúra, természetesen tisztában vagyunk vele, hogy nagy lehet kontraszt egy-egy frissen átadott stadionhoz képest. Az NB I-ben komoly szabályoknak kell megfelelni, de amióta feljutottunk, folyamatosan azon dolgoztunk, hogy ezeket a követelményeket teljesítsük. Tavaly nyáron több fejlesztés is megvalósult, majd a szezon közben a városi oldalt is meg tudtuk nyitni. A pályafűtés és a lelátó fedésére kaptunk haladékot, hogy fokozatosan valósítsuk meg, amint találunk rá forrást, itt is jó úton haladunk. Sok mindent saját forrásból valósítottunk meg az utóbbi egy évben, ami nem kevés anyagi áldozatvállalással járt a klub számára, ritkaság is ez. Ugyanakkor mindent meg akartunk tenni azért, hogy hazai pályán játszhassunk. Sokat tettünk, de sokat is fogunk azért, hogy fejlődhessünk ezen a téren is, mert a mi otthonunk a Széktói Stadion. Itt szeretném kiemelni, hogy az MLSZ folyamatosan segítő kezet nyújtott, ahogy a város is, ezért nagyon hálásak vagyunk.

– A nemzetközi kupában jó szereplés esetén mindenképpen költözni kell viszont, mit kell tudni erről?

– Az Európa-konferencialiga második selejtező körében kapcsolódunk majd be, ahol még hazai pályán fogadhatjuk ellenfelünket. Azzal is tisztában vagyunk természetesen, hogyha sikerülne kiharcolni a továbbjutást, akkor már költöznünk kell, így már akkor megkezdődtek az egyeztetések, amikor láttuk, hogy meglehet a dobogós helyezés. Minden bizonnyal Szegeden fogunk játszani, a szegedi vezetéssel már fel is vettük a kapcsolatot, adott esetben várnak minket. Bízom benne, hogy lesznek ilyen „problémáink”, hiszen az azt jelenti, hogy sikerrel vettük az első kört.

– Szalai Gábor válogatott meghívója teljessé tette ezt a sikeres szezont?

– Mindenképpen. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy egy saját nevelésű, tősgyökeres kecskeméti srác került be a válogatottba. Ez jó motiváció az utánpótlásunknak is, hogy igenis el lehet jutni ebbe a nagyszerű magyar válogatottba a KTE-ből is. Bízunk benne, hogy megragad a keretben, majd be is tud mutatkozni, mert ez az egész város sikere. Hozzá kell tennem, az U21-es válogatottban is rendszeresen voltak kecskeméti játékosok Horváth Krisztofer és Katona Bálint személyében.

– Sokan féltették ezt a csapatot tavaly nyáron, de végül minden képzeletet túlszárnyalt. Mi a következő lépcsőfok?

– Teljesen természetes volt, hogy sokan biztos kiesőnek vártak minket tavaly nyáron, külső szemlélőként vélhetően én is ezt mondtam volna. Az átlagéletkor, a rutin és a büdzsé tekintetében is a mezőny végén voltunk, de hittünk benne, hogy a játékosaink meg tudják ütni az NB I-es szintet, illetve tovább is tudnak fejlődni. A szakmai stáb által elképzelt munkát elvégezték, ráadásul most már egy év rutin is van mögöttük. Mi mindig a munkában hittünk, a pályától egészen az emeleti irodákig, ebben továbbra sem lesz változás. Van egy világos elképzelésünk, illetve van egy stabil gazdasági hátterünk. A lufit túlfújni nem akarjuk, azok között a keretek közt fogunk dolgozni továbbra is, melyek adottak és melyeket meg tudunk teremteni. Nagy örömünkre folyamatosan egyre több helyi vállalkozó csatlakozik hozzánk, akik a büdzsé egy jelentős részét adják össze, a nagy cégek is egyre bátrabban és büszkébben állnak mögénk, az önkormányzatról nem is beszélve. Ilyen alapok mellett a KTE a következő szezonban is masszív és erős csapat lehet, adottak hozzá a lehetőségek, amit ezúton is köszönök a klub nevében.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu