Dr. Vercz Tamás a Sportmagazinban: 50% esélyt látok a kecskeméti ScoreGoal további működésre

2025. 05. 28., 08:02
Az utóbbi időszakban nagyon nehéz anyagi helyzetbe került a ScoreGoal Kecskemét Futsal. Többek között erről is beszélt a KTV hétfői Sportmagazinjában dr. Vercz Tamás a sportszervezett ügyvezető elnöke. A műsorból kiderült az is, hogy a döntőbe jutott csapatot csak egy szélesebb körű összefogás menthetné meg.

„Újabb kecskeméti csoda született - Döntőt játszhat az SG Kecskemét Futsal!”

Ezzel a címmel jelentek meg beszámolók május 22-én, miután a férfi futsal felsőházi rájátszás, 9. fordulójában a SG Kecskemét Futsal legyőzte az MVFC Berettyóújfalu csapatát és ezzel a csapat újra bajnoki döntőt játszhat a férfi futsal NBI-ben. A mérkőzés után Marko Gavrilovic sportigazgató többek között azt nyilatkozta: bízom abban is, hogy valaki, vagy valakik, akiknek feladata a kecskeméti sport menedzselése, azok hathatós lépéseket fognak tenni, hogy ez a klub fennmaradjon.

A csapat sikerei mellett a nehéz anyagi körülmények is szóba kerültek a KTV hétfői Sportmagazinjában, amelynek vendége volt  a sportszervezett ügyvezető elnöke. Dr. Vercz Tamás a műsorban többek között azt mondta, hogy most 50% esélyt ad a csapat fennmaradására. Mint mondta segítségre van szükségük, kell hogy megmozduljon a város, kell hogy megmozduljon a várost alkotó társadalmi közeg, megmozduljanak a vállalkozások.

További részletek itt: