Először indul addiktológiai konzultáns szakirányú továbbképzés a GFE Bolberitz Pál Intézetében

A Gál Ferenc Egyetem Bolberitz Pál Intézete által először indult Kecskeméten addiktológiai konzultáns szakirányú továbbképzési szak. Az ünnepélyes tanévnyitó rendezvényre csütörtök reggel került sor a Kecskeméti Szakképzési Centrum Bibó István utcai épületében. Dr. Mák Kornél GFE intézetvezető egyetemi docense mellett Pap István adjunktus, Dr. Beke Szilvia dékánhelyettes, valamint Dr. Bozóky Imre ügyvéd, a jogi, erkölcs és etikai ismeretek oktatója köszöntötte a továbbképzésre jelentkező 18 hallgatót.
A három féléves addiktológiai konzultáns szakirányú képzés célja a szociális, egészségügyi, közoktatási és közigazgatási rendszerben dolgozó szakemberek felkészítése a szenvedélybetegségek megelőzésében, kezelésében és rehabilitációjában való szerepvállalásra azokban a tevékenységi körökben, ami nem igényel orvosi, pszichológusi kompetenciát.
