Fogva tartotta és verte juhászait a gazda

KÖZLEMÉNY
2023. 06. 07., 08:53
A vármegyei főkapitányság nyomozói vádemelést javasolnak a juhászait sanyargató gazdálkodó ellen.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói 2021. július 14-én hajnalban elfogtak egy jánoshalmi lakost, aki a gyanú szerint éveken keresztül sanyargatta az állatgondozóit.

A történet egy rutin kihallgatással kezdődött. A kiskunhalasi rendőrök egy büntetőügyben tanúként hallgattak ki egy jelenleg már 70 éves férfit, aki megemlítette a nyomozóknak, hogy a munkaadója évek óta fogva tartja egy tanyán, ahol ingyen, embertelen körülmények között kell dolgoznia. A rendőrök részletesen, mindenre kiterjedően kifaggatták az idős embert, és megdöbbentő történet körvonalazódott előttük, amelynek részleteit itt olvashatták.

A tanyatulajdonosnak nem csak egy áldozata volt. A rendőrök felkutattak egy most már 77 éves férfit, aki hasonlóképpen járt. Neki is ellátást, lakhatást kínált a gazda a munkájáért cserébe, ehelyett azonban verést kapott. Egy alkalommal úgy megverte fogva tartója, hogy elvesztette az egyik szeme világát.

A harmadik, legfiatalabb sértett jelenleg 48 éves. Őt 2021-ben környékezte meg a kegyetlen munkaadó. A férfit egy júniusi éjjelen szállította a tanyára, ahol hasonlóképpen bánt vele, mint a két idősebb emberrel. A középkorú juhász szóvá tette a lakhatási körülményeket, a fizetség és az étkezés hiányát, mire a gyanúsított egy vaslapáttal hátba verte, és megfenyegette, hogy ráuszítja a kutyákat. Később aztán – szintén fenyegetéssel – arra akarta rávenni az ekkor már rettegő férfit, hogy ne tegyen vallomást ellene.

A gyanúsított bűnlajstromán egy sikkasztás is szerepel. Első áldozata nyugdíját megbízás alapján családtagjai vették át, aminek egy részét továbbadták a gazdának azért, hogy azt a jogosult részére kézbesítse. Ez azonban nem történt meg; mintegy 200.000 forintnyi nyugdíjat a férfi megtartott magának.

A jelenleg is letartóztatásban lévő jánoshalmi gyanúsítottat a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével, maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettével, kényszerítés bűntettével és sikkasztás vétségével gyanúsítják. Ügyében a vizsgálat befejeződött, ellene vádemelést javasolnak, így a nyomozók az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.