Gripenek és őrkutyák között – Honvéd Kadét Program a kecskeméti repülőtéren

KÖZLEMÉNY
2024. 03. 31., 10:44
Mintegy kétszázötven kadét látogatott el az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárhoz, március 27-én. Kecskeméti látogatásuk alkalmával a fiatalok testközelből ismerkedtek meg a JAS-39 Gripen vadászgéppel és a dandár őrkutyáival.

A Honvéd Kadét Programban részt vevő iskolák előtt idén másodszor nyílt ki a kecskeméti repülőtér kapuja.

„Általában a repüléssel kapcsolatos témakörök érdeklik a fiatalokat, rengeteg kérdésük szokott lenni az előadások közben és után is. Nagyon bízunk benne, hogy ezekkel a csapatlátogatásokkal segítjük a későbbi pályaválasztásukat, de mindenekelőtt még közelebb tudjuk hozni hozzájuk a Magyar Honvédséget és meg tudjuk kedveltetni velük a légierőt” – mondta a látogatáshoz fűzött reményeiről Debreceni Zsolt törzszászlós, a repülődandár honvédelmi nevelési referense.

A törzszászlós hozzátette, a kadétok megismerik a légierő mindennapi tevékenységét, ami kiterjed a pilóták napi teendőire, a repülőműszaki állomány feladataira és minden egyéb, a repülést kiszolgáló szervezeti elem feladatkörére.

2023.03.27- Kecskemet_kadetok_TZ_8

Két előadásban a középiskolások megismerték az alakulat felépítését és a repülés feladatrendszerét, ezt követően az őrkutyás bemutató következett. A kordonnal lekerített területen az őrkutyák bizonyították, hogy igazán pórul járnak azok, akik ellenszegülnek a kutyás járőr utasításainak. A fegyelmezett és magasszinten képzett négylábúak jónéhány kadét figyelmét felkeltették.

„A reggeli foglalkozáson nagyon megtetszett a kutyás bemutató, elgondolkodtam rajta, hogy szeretnék majd kutyákkal foglalkozni. Jó dolognak tartom az alakulatok bemutatását, ugyanis sok új dolgot ismerhetünk meg, én is most találkoztam először őrkutyákkal” – fogalmazott a Bárdos Zsuzsanna, a Tiszakécskei Móricz Zsigmond Gimnázium tizenkettedik osztályos tanulója.

A látványos bemutató mellett a statikus Gripen bemutató érdekelte legjobban a látogatókat, a Gripen pilótafülkéje mellett a pilótaruhákat, felszereléseket és karbantartó eszközöket is megnézhették. A felmerülő kérdésekre a pilóták készségesen választ adtak, illetve elmondták, hogy milyen képességekkel kell rendelkezni ahhoz, hogy valaki egy vadászgépet vezethessen.

2023.03.27- Kecskemet_kadetok_TZ_21

Kiderült, nem mindenki azért várja az alakulatlátogatásokat, hogy megtalálja jövőbeli hivatását, egyesek már régóta tisztában vannak az álommunkájukkal. Így van ezzel a tizedik osztályos, Palkó Patrik is, a kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium növendéke.

„Már egészen kiskorom óta foglalkoztatnak a kamerák, ezért már elég korán kézbe vettem egyet. Amikor a Tomoriba jelentkeztem, akkor a médiatagozat mellett elkezdtem tanulni a honvédelmi alapismeretek tárgyat is. A kettőt kombinálva szeretnék majd a jövőben olyan katona lenni, aki a médiában dolgozik, vagy egy alakulatnál készít és vág videókat. Nagyon szeretek videókat készíteni, de mivel kadét vagyok, ezért az egyenruhát és a laktanyai légkört is megszerettem” – fogalmazott Patrik.

A Honvéd Kadét Program a katonai pályára irányítás és a felelős állampolgárrá nevelés meghatározó eleme. Ennek érdekében az évben számos alakulat nyitja meg kapuit a kadétok előtt, hogy tudatosodjon bennük a haza védelmének fontossága.