Gulyás Gergely Kecskeméten tartott fórumot

„A választás tétje, hogy megmaradunk-e Magyarországnak, megmaradunk-e a nemzeti kormány által vezetett olyan országnak, amely képes kimaradni a háborúból, képes megtartani Magyarország biztonságát, békéjét” – erről a jelenleg regnáló országgyűlési képviselő beszélt. Dr. Salacz László folytatván gondolatmenetét elmondta, hogy a másik választás egy Brüsszelből irányított bábkormány, amely az ukrán érdekeket a magyar érdekek elé helyezi, ezzel pedig gazdasági romlásba és egy fegyveres konfliktusba taszítaná országunkat. A jelölt azt is kiemelte, hogy Magyarország most egy olyan kiváltságos helyzetben van, amikor mindhárom nagyhatalom képviselőjével kiegyensúlyozott, jó viszonyt alakítottunk ki. Nagyrészben köszönhető ez a nemzeti kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnök személyes jó kapcsolatainak az illető országok vezetőivel” – mondta.
Felidézte, hogy 4 évvel ezelőtt kezdődött az orosz-ukrán háború. „Azt látjuk, hogy az a vérontás, ami 4 éve zajlik, az semmilyen eredményt nem hozott.” Gulyás Gergely elmondta, hogy ugyanakkor Európa szenvedte meg leginkább a konfliktust, hiszen a gazdasági növekedés, az energiaárak és az infláció terén is komoly károkat okozott. Kiemelte, hogy hazánk továbbra is a béke mellett áll, és nem fogunk sem fegyvereket, sem katonákat küldeni Ukrajnába.
A miniszter az ország energiabiztonságával kapcsolatban elmondta, hogy Ukrajna Magyarországot és Szlovákiát fenyegeti, és az energiabiztonságra mért csapást azzal, hogy a Barátság kőolajvezetéket leállította. Mint fogalmazott,
Gulyás arról is beszélt, hogy Ukrajnának nem feladata meghatároznia azt, hogy hazánk kitől vásárolja az energiát. „Mindaddig, amíg ebben nem áll be változás, addig Magyarország nem szállít dízelt Ukrajnába, Magyarország nem fogadja el a 20. szankciós csomagot és Magyarország ellenáll annak is, hogy Ukrajna az EU-tól várt 90 mrd eurós támogatást megkapja.”
A miniszter leszögezte, hogy a béke és a biztonság mellett a választás tétje a fejlődés is. „A mögöttünk hagyott másfél évtized lehetőséget adott arra, hogy mindenki előbbre lépjen.” Említette azt, hogy egymillióval többen dolgoznak annál, mint amennyien akkor dolgoztak, amikor a polgári kormány elkezdte az ország vezetését. Hangsúlyozta, hogy a minimálbér ma 4,5-szöröse, az átlagbér pedig 4-szerese annak, mint amikor kormányozni kezdtek. Kiemelte a családtámogatást, az otthonteremtést, a lakástámogatást a 3%-os fix hitellel, a családi adókedvezmények megduplázását, valamint a 3 és 2 gyermekes édesanyák adómentességét.
Kérdésünkre elmondta, hogy veszélyt jelent a gazdákra az, hogy ideiglenesen életbe lépett a Mercosur-egyezmény.
„Ez egyébként a Tisza Párt pártcsaládjának, az Európai Néppártnak a mesterkedése, hiszen az Európai Parlament leszavazta az egyezményt. A németek és az Európai Néppárt, Manfred Weberrel az élen állt ki azért, hogy ez az egyezmény hatályba lépjen.” Gulyás leszögezte, hogy az egyezmény az európai élelmiszerbiztonsági szabályoktól eltekintve enged rá termékeket az európai mezőgazdaságra. Ez pedig a magyar mezőgazdaságot és az összes agrárországot nagyon-nagyon komolyan veszélyezteti. „Az Európai Bizottság most szembeszegült az Európai Parlament döntésével” – jelentette ki Gulyás Gergely.