Gyorsan eltüntették az online csalással szerzett pénzt
KÖZLEMÉNY
A vád szerint mindkét férfi vádlott 2024 júniusában azért nyitott online módon bankszámlát jutalék ellenében, felkérésre, hogy az arra ismeretlen személytől érkező pénzösszeget készpénzben felvegye és a megbízónak átadja. A jánoshalmi férfi számlájára 2020. június 20-án délelőtt 7,7 millió forint, míg a társáéra 5,8 millió forint, összesen mintegy 13,5 millió forint érkezett egy budapesti nőtől – az ügy sértettjétől.
Kiderült, hogy a sértettet aznap egy magát banki alkalmazottnak kiadó ismeretlen személy gyanús pénzmozgásra hivatkozva felhívta azzal, hogy biztonsági okokból le kell töltenie a számítógépére az „Any Desk” alkalmazást. A letöltést követően a nő különböző műveletek végrehajtását engedélyezte, a biztonsági kódokat megadta a telefonálónak és az internetbankjába is belépett. Ennek során észlelte a tudta nélkül végrehajtott pénzmozgásokat úgy, hogy mindeközben különböző „ügyintézőkkel” beszélt telefonon. A sértett csak órák múlva – a bankjától kapott valós jelzés eredményeként – szembesült azzal, hogy csalás áldozata lett.
A délelőtt folyamán ugyanis az ismeretlen elkövető csalárd módon összesen 13,5 millió forintot utalt át a jelen ügy két vádlottja számlájára. A jánoshalmi férfi – a banki költségei és a mintegy 23 ezer forint „jutalékának” levonása után - a számlájára érkezett 7,7 millió forintot a jóváírás után alig egy órával már Baján, majd a nap folyamán Szekszárdon több részletben készpénzben felvette. A másik vádlott néhány nappal később kísérelte meg felvenni a pénzt, ám nem járt sikerrel, mert ekkorra a bankja már zárolta a számláját. Ennek köszönhetően a sértett kára részben megtérült.
Az ügyészség mindkét férfit pénzmosás bűntettével vádolja és ezért velük szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség