Győzelemmel feledtetné az őszi pontrablást a KNKSE
Nem lesz sétagalopp az idegenbeli ütközet, hiszen a Rákosmente a 6. fordulóban pontot tudott rabolni Kecskemétről (23-23), és egészen biztos, hogy a fővárosiak hazai pályán mindent megtesznek annak érdekében, hogy otthon tartsák a bajnoki pontokat. Az RKSK masszív, jó erőkből álló alakulat, ráadásul agresszív kézilabdát játszanak; Megyesi Milláéknak tehát minden erejüket mozgósítaniuk kell, ha be akarják zsebelni a két pontot.
Az RKSK 3 győzelemmel, 4 döntetlennel és 5 vereséggel a tabella 5. helyéről várja a vasárnapi megmérettetést, míg a Kecskemét 8 győzelem mellett kétszer döntetlent játszott (az egyiket épp a Rákosmentével), illetve kétszer veszített; mindkét alkalommal a tabellát vezető ENUSÉ-val szemben maradt alul, és a 2. helyről várja a soron következő bajnoki meccset.
Bíró-Kisjuhász Petra vezetőedző: - Annak ellenére, hogy a felsőházi rájátszásba az ezen a mérkőzésen megszerzett pontokat nem visszük magunkkal, természetesen győzelmi szándékkal utazunk Budapestre. Ősszel nem sikerült legyőzni ellenfelünket és a kezdési időpont is szokatlan számunkra, de motiváltak vagyunk és szeretnénk megőrizni kedvező pozíciónkat a tabellán.
Rákosmente – Kecskeméti NKSE
Női kézilabda NB II. G-csoport, 13. forduló
2024. február 25. vasárnap, 11:00
Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont, Budapest
Vezeti: Lipcsei, Serfőző
Szerző: Jámbor Csaba