Együtt ünnepelt advent első vasárnapján a Német Nemzetiségi Önkormányzat

Adventi ünnepséget tartott vasárnap délután a Német Települési Nemzetiségi Önkormányzat a Bajor Étteremben. A mintegy két évtizede tartó hagyományos programra most is rengetegen érkeztek. A vendégeket Neuendorf Sebastián Jörgné Rózsa, a nemzetiségi önkormányzat elnöke köszöntötte.

Az elnök pár éve bevezette hagyományként annak az adventi koszorúnak a viseletét, amelyet a skandinávok hordanak a karácsonyi időszakban. Neuendorfné Rózsa az eseményen a német szokásokat is ismertette.

Az estét Kis János áldotta meg, majd a nyugalmazott evangélikus lelkész meggyújtotta az első gyertyát az adventi koszorún.

Az ünnepi készülődés hangulatához nagyban hozzájárultak színvonalas műsorukkal a Vásárhelyi Pál Általános Iskola nemzetiségi diákjai, a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola két tanára, Lestákné Valasek Szilvia és Dratsay Ákos, a szvingtáncosok, Pirovits Árpád és Pirovits-Ladányi Lilla, szintetizátoron pedig Gyenei Tamás és Kocsis Zsófia játszott. Az eseményen egy kellemes hangulatú ünnepi vacsora is várt a vendégekre.
